Sziasztok!
Az a helyzet, hogy nem is tudom hol kezdjem. Egy éve nem írtam a blogra, azóta olyan sok minden történt velem, hogy leírni nem is biztos, hogy le tudnék minden részletet. E mellett azonban minden egyes nap eszembe jutott, hogy valahol az internet hatalmas hálózatában ott van nekem is egy kis részem, amit egykor a gondoskodás legmagasabb szintjével láttam el nap, mint nap. Aki nem blogol, az nem is tudja, hogy utána az mekkora űrt képes hagyni, ha egyszer csak kiszorul az ember életéből. Mert velem ez történt.
Találkoztam nagyon sok emberrel, a hétköznapi munkám mellett tanítottam is egy magyar iskolában hétvégenként. Barátokkal lógtam, amikor csak lehetett, és be kell valljam teljesen magába szippantott Amszterdam. Máig azt a várost érzem minden fenntartás nélkül az otthonomnak. Azután sikerült egy hatalmas gátlást is levetkőznöm, amit még egyetemen szereztem. Végre újra készen álltam arra, hogy megosszam az életemet egy férfival. Vagy legalábbis próbálkozásokat tegyek ennek érdekében.
Rengeteget tanultam önmagamról, és másokról is. Barátságról, azok megköttetéséről, erősítéséről, neveléséről felnőtt korban. A férfiakról is, mármint tényleges férfiakról, akik már nem anyuci szoknyája mögül leskelődnek ki félve a valóságtól. Végül találkoztam egy olyan személlyel, aki teljesen el tudta csavarni amellett, hogy én még saját magamnak is próbáltam adni a halál lazát. Végül jött egy hatalmas döntéshozatali helyzet. Felajánlották azt a munkát, amit már nagyon régóta meg szerettem volna kapni, vagy legalábbis titkon reméltem, de ez azzal járt, hogy mindent ott kellett hagynom Amszterdamban és el kellett költöznöm Rómába. Jelenleg is innen pötyögök nektek. :)
Az nem kifejezés, hogy rettenetesen féltem. Rettegtem az egésztől. Olyan elvárásokkal kellett szembenéznem, amelyeket senki sem állított fel nekem, csakis önmagam. Tudtam, hogy ez egy nagy költözéssel jár, egy új teljesen más kultúra megszokásával, stb. De ezek csak a praktikus részei a dolognak. Ami szörnyűbb volt, hogy el kellett köszönnöm a barátaimtól. Meg voltam ijedve attól, hogy egy számomra igen fontos férfi minderre hogyan fog reagálni. Szerencsére minden nagyon jól alakult, és azóta is minden kapcsolat fent van tartva. Ingázok Magyarország, Olaszország és Hollandia között, amit nagyon is élvezek. A munkám végre teljesen rendben van, és szeretem csinálni. ;) Ezek mellett gondolhatjátok, hogy a blogolásra se időm, se energiám nem maradt.
Bocsánatot szeretnék kérni, amiért eddig húzódott a szünet, de egyfelől mégsem sajnálom, mert annyi mindennel bővült a személyiségem. Sok minden tudatosult és átrendeződött bennem. Most már azzal is tisztában vagyok, hogy én, aki kivan teljesen az esőtől, Hollandiában szeretnék visszaköltözni Róma után, és ott folytatni az életemet. Most már az az én otthonom. :)
Aztán amin nagyon sokat gondolkodtam, hogy hogyan tudnék visszajönni erre a felületre. Annyi biztos, hogy újra itt vagyok! Nem tudom milyen időközönként, hogyan fogok jelentkezni, de mindenképpen megteszem. Jövök újra tesztekkel, nail art-okkal, és mindenféle újdonságokkal. Ami változik viszont, hogy jelenleg az életemet építem fel, így már nem szeretnék megengedni magamnak hatalmas bevásárlásokat körömlakkok területén. Aki ebben a szakaszban van az életében, az megérti, hogy mást kell előre helyezni. Nem is szeretnék nyomást sem gyakorolni saját magamra, mert akkor csak elijeszteném magam a blogolástól. De emellett azért igyekszem több mindennel ellátni benneteket. :)
Remélem ti is legalább olyan izgatottak vagytok, mint én! Nemsokára olvashatjátok is a következő bejegyzésemet!
Maria
