13 June 2013

153. Körömfólia lelőhelyek

Tegnap feltettem egy gyors körkérdést a blog facebook-os oldalán, hogy lenne-e igény arra, hogy összegyűjtsek nektek olyan lelőhelyeket, ahonnan körömfóliákat tudtok rendelni. Minél több külföldi webshopot felkutatok most nektek, összehasonlítom őket, stb. Magyar oldalakon nem találtam (ha esetleg valaki tud, jelezze ;) ).

Első körben, miről is van szó. A körömfóliáról tegnap készítettem nektek egy tesztet step-by-step-pel, így ha rendeltek valahonnan, segítségetekre lehet. Kis képeken a webshop kínálatát is bemutatom, és egy kis szívecskével jelzem a kedvenceimet. Utána nézek nektek még a szállítási költségnek is, végül összesítem, hogy melyik oldalon mennyibe kerül 1-1 fólia. A címek linkek is egyben, amelyek közvetlenül a díszítőeszközökhöz vezetnek.
Nézzük akkor a kínálatot, szemezgessetek nyugodtan. :)



Na, itt hatalmas a választék. Én is innen kaptam a körömfóliámat, és teljesen meg vagyok elégedve a minőséggel. Összesen 30 db minta áll rendelkezésünkre, alig tudtam kiosztani a szíveket úgy, hogy ne halmozzam el a montázst. Lehet ragasztóval együtt rendelni a fóliát (elsőre így érdemes), utána pedig már csak önmagában kell megrendelni a többit, ha szeretnénk. A hosszuk: 150 cm.

1 db fólia ára (ragasztó nélkül): $7,69 ~ 1770 Ft
1 db fólia + ragasztó: $ 12 ~ 2760 Ft
+ szállítás: $ 2,50 ~ 575 Ft

Összesen (fólia+ragasztó+szállítás): $ 14,50 ~ 3335




Itt az árak már sokkal barátibbak, viszont sokkal kisebb is a választék, "mindösszesen" 12 db szín közül válogathatunk. Ezekhez ragasztót sem kapunk, rendelni sem lehet külön, a félig megszáradt körömlakkon kell alkalmazni. A hossza 113 cm, tehát rövidebb mint a KKcenterHK webshopnál.

1 db fólia: $ 2,99 (most akciósan $2,29) ~ 690 Ft
Szállítás: INGYENES

Összesen: $ 2,99 ~ 690 Ft




Ezt a webshopot csak most fedeztem fel, így nem tudok véleményt írni róluk, viszont rengeteg körömfóliát értékesítenek. A képen csak 30 szerepel, de kb 100 db van. Na itt lehet igazán válogatni. Ragasztót külön kell hozzá rendelni (ITT).

1 db fólia: 2,15 - 2,50 font ~ 750 - 875 Ft
1 db ragasztó: 2,50 font ~ 875 Ft
Szállítás (15 font felett ingyenes): 2,75 font ~ 960 Ft

Összesen (fólia + ragasztó + szállítás): 7,75 font ~ 2710 Ft


Végül az Ebay
Innen két lehetőséget gyűjtöttem. 



Itt nem jelöltem kedvenceket, mivel ezt egyszerre tudjátok megrendelni. Azt hiszem ez éri meg a legjobban. A bejegyzés végére külön kiteszek egy ragasztót is, ha az ebay-es rendelés mellett döntenétek.

26 db körömfólia: $19,99 ~ 4460 Ft
Szállítási költség ingyenes.

Összesen: $19,99 ~ 4460 Ft




Ha nem szeretnénk egyszerre sokat, akkor ez a megoldás is nagyon jó lehet, én biztosan szemezgetni fogok ezek közül. :) Olcsó, és valószínűleg ugyan olyan a minősége, mint a többinek. 

1 db fólia: $0,99 ~ 220 Ft
Szállítás ingyenes.

Összesen: $0,99 ~ 220 Ft




Ha ebay-ről rendelünk, akkor kell külön ragasztó is, így kerestem nektek egyet. Nyilván lehet olcsóbbat is találni, ezt viszont viszik, mint a cukrot, így valószínűleg jó is lehet.

1 db ragasztó: $4,99 ~ 1115 Ft
Szállítás: $0,99 ~ 220 Ft

Összese: $5,98 ~ 1335 Ft


Remélem hasznosnak találtátok a bejegyzést! :) Ha bármi kérdésetek van, akkor nyugodtan tegyétek fel, ha tudok segítek nektek. 


Melyik körömfóliához kaptatok kedvet? Esetleg rendelni is fogtok? Ha igen, melyiket?




Maria


Facebook  |  Ask.fm  |  Bloglovin  |  Pinterest




12 June 2013

152. Nail Foil from KKcenterHK - Körömfólia TESZT és TUTORIAL

Tegnap láthattatok egy Haul bejegyzést, amiben bemutattam nektek az újdonságokat. A Models Own lakkok mellett a körömfólia keltett még nagy érdeklődést, így inkább ezzel kezdeném a sort. :) 
Jó pár hete megkeresett engem a KKcenterHK webshop, ahonnan különböző kozmetikai, beauty eszközöket lehet rendelni, és felajánlotta, hogy választhatok valamit, azt elküldik nekem, és tesztelhetem. Természetesen nem mondtam nekik nemet, mivel már nagyon régóta ki szeretném próbálni a körömfóliát. Egy ideig ment az e-mail váltás, és utána hirtelen nagy csönd lett. Én már le is mondtam a csomagomról, amikor egyik délután benne volt a postaládámban ez:

N.Nail Hot Galaxy Diamond Hidden Nail Foil Transfer (E04)



A várva várt kis fólia... :) A színek már a webshopos képen (lent) is nagyon tetszettek, és reméltem, hogy nem lesz csalóka. Azonban tökéletesen megfelel a pink-piros-narancs-sárga-zöld színátmenet a valóságnak. 


Összesen 150 cm hosszú, ami nagyon sok, ugyanis az én kicsi ujjaimra nagyon keveset kell levágni. E mellé még egy ragasztót is kapunk ajándékba, amire rá fog ragadni a fóliánk, így nem kell azt külön beszereznünk. 
A fólia felépítése: a fényesebb oldalon látjuk a színeket, ez köszön majd vissza a köröm felületén is. A másik oldala ennél a fóliánál rózsaszínes és matt. Ezt kell majd a ragasztóra tennünk. A ragasztó az áttetsző fóliáról le fogja szedni a pigmenteket, és így kerül a körmeinkre. :)

A ragasztó:


Hosszú, keskeny körömlakkos üvegben érkezik, hagyományos ecsettel. Előfordulhat, hogy összeragad, és megkeményedik, akkor egy kicsit jobban kell ügyeskedni, de ez sem akkora akadály, elvégre a ragasztónk áttetszővé szárad.

A körömfólia használata lépésről lépésre:


1. lépés: Vágjunk le megfelelő mennyiségű körömfóliát. Nekem mint látjátok kb kettő 1,5 cm-re volt szükségem az egyik kezemre. 

2. lépés: Kenjük fel vékony rétegben a ragasztót a körmeinkre, ügyeljünk arra, hogy szép legyen, mintha lakkoznánk (nem baj azért, ha egy-egy baki becsúszik), mivel erre tapadnak a pigmentek. Felvihetjük ezt körömlakkra is, és egyéb mintákban is, nem kötelező a köröm teljes felületére.

3. lépés: Várjuk meg, amíg teljesen ÁTTETSZŐVÉ szárad a ragasztó.

4. lépés: Helyezzük a körömfóliát a köröm felületére úgy, ahogy majd később a mintát szeretnénk rajta látni. Mivel a többségnek nincsenek 3-4 centis karmai, így ha csak egy átmenetet viszünk fel, a többi fóliát sem kell kidobni, később felhasználhatjuk.

5. lépés: Fültisztító segítségével simítsuk rá a köröm felületére a fóliát nagyon alaposan, hogy mindenhova jusson. Természetesen ezt az ujjunkkal is megcsinálhatjuk, csak nehogy felkaparjuk.

6. lépés: Ha elkészültünk, vegyük le a fóliánkat, látjuk, hogy honnan hiányoznak a pigmentek, vigyünk rá egy réteg fedőlakkot. A fényéből egy kicsit veszíteni fog, de így sokkal tartósabb, és akár 2-3 napot is kibírhat. Attól függ, hogy mennyire vigyázunk rá.

Fedőlakk nélkül a végeredmény:




Nekem hihetetlenül tetszik a végeredmény, és amint kibontottam a csomagot, máris felvittem. Mivel sok-sok színből áll, ezért több körömlakkal is használhatjuk, ebből a szempontból baromi praktikus. Simán lehet a gyűrűsujjunkon (vagy amelyiken szeretnénk), vagy ha hosszabb a körömvégünk, akkor "francia" manikűrként, de mint írtam már, a lehetőségek tárháza végtelen. 

A végeredmény fedőlakkal:



Egy kicsit ugyan visszavett a fényéből, de napsütésben még így is csodaszép, és eddig már nagyon sokan megdicsérték. Gyors, praktikus, egyedi. :)

EZT a fóliát megrendelhetietek itt:

De még számos szín, minta közül válogathattok, körülnézhettek itt:

Ugyan nekem még kódom nincsen, de Flory engedélyével beírom az övét, így 10% már mehet is le az árból.
A kód: florysworld

Összesítve a véleményem:
TOTÁLIS SZERELEM. :D Tényleg nagyon jól mutat, tovább fent marad, mint hittem, és nem is annyira bonyolult elkészíteni, hamar bele lehet jönni. Ráadásul amennyit kapunk a pénzünkért (főleg kedvezménnyel), az nagyon sok fólia, nagyon sokáig elegendő. Tehát bátorítalak benneteket, hogy ha még nem próbáltátok ki, akkor most tegyétek meg.

Ti bevállalnátok? Használtatok már ilyen fóliát, vagy tervezitek a megvételét?



Maria


Facebook  |  Ask.fm  |  Bloglovin  |  Pinterest



11 June 2013

151. JUNE HAUL

Júniusnak csak a közepénél tartunk, viszont most jelentkezek a havi haullal. Egy-két hétig most nem igazán fogok körömlakkokat venni, de amit sikerült beszereznem, megkapnom, azok jönnek a mai posztban.


A mostani kis bejegyzés nem csak a saját magam által szerzett újdonságokat mutatom meg nektek, ezeknek egy részét tesztelésre kaptam. Igazi üde, és nyárias színekben gazdag ez a kis lakk csoport, szóval készüljetek! :)


A "legfontosabbal" kezdem. Ezeket ajándékba kaptam magamtól, amiért egész jól sikerült az államvizsga. Régóta szemeztem már ezzel a márkával, tapasztalatom sincsen velük, egytől egyig különlegesek, pont e miatt esett rájuk (is) a választásom. Facebookon már láttatok róla egy telefonnal készült képet, itt már élesben normálisan teljes színpompájukban nézhetitek meg. :) 

1. Models Own - Dancing Queen: Ez egy régebbi kollekciós csillámos fedőlakk, de annyira megtetszett az összhatás, hogy azonnal kosárba került. :)
2. Models Own - Red Sea: Az idei nyári kollekció egyik darabja. Hatalmas fejtörést okozott, hogy melyiket válasszam, végül ő rá esett a választásom (ettől függetlenül még kiszúrtam pár darabot ;))

Amúgy ezeket az Asos honlapjáról rendeltem meg, ha jól emlékszem 6-8 euro között volt az áruk, viszont a szállítás ingyenes. :)


Ezek a Rimmel lakkok is államvizsgás meglepik, igaz ezt még közvetlenül aznap szereztem be. Kíváncsi vagyok, hogyan szuperálnak élesben, a régebbi lakkokat a márkától nagyon megkedveltem.

3. Rimmel SalonPro - 311 Spring yellow: Rámentem nagyon a sárga lakkokra, hogy vajon melyik lehet az ideális. Ez a szín a limitáltak közül való, szóval ha így tetszik, akkor hajrá. Teszt nemsokára!
4. Rimmel SalonPro - 247 Isn't She Precious?: Ez már az állandó kollekció darabja. A babarószaszínekkel is hasonlóan vagyok most, mint a sárgákkal, remélem jót választottam! :)

A Rossmann-ban nem tudom pontosan meddig (lehet már nem is?), de akciósak a lakkok, így kb 800 Ft-ba kerülnek.


Végre megérkezett az én kis csomagom is Hong Kongból. Bonyolult volt az ügyintézés, és hosszadalmas, ráadásul azt is hittem, hogy nem fog jönni semmi. Végül pénteken meglepett vele a postás.

5. Nail Foil E04: Már nagyon régóta ki szeretném a fóliákat próbálni, kíváncsivá tettek nagyon, így egyértelmű volt, hogy egy ilyen is kerüljön hozzám. Azóta töretlen a szerelmünk (igaz, 4 napja, ha tart), teszt erről is nemsokára érkezik.
6. Nail Studs DRN662: Köröm szegecsek is voltak a csomagomban, amelyek szintén nagyon tetszenek, ráadásul ezek is tökéletesek nyárra, a csíkos fürdőruhámhoz tökéletesen illik. :)


Az utolsó három darabnál mindegyik nagy kedvencem lett, habár ezek sincsenek nálam olyan régóta (kb 3 nap :D). Az IsaDora márka iránti rajongásomat le sem tudnám tagadni, viszont a Douglas lakkokkal még nem volt dolgom, de a színe csodálatos!

7. IsaDora Wonder Nail - 756 Coral Reef: A nyári kollekció tagja ez a csodálatos körömlakk. Jelenleg is ez van a körmeimen, és csak ámulok, és bámulok mennyire különleges. 
8. Douglas Absolute Nails 247: Hihetetlen, hogy mennyire ciklámen színű! Volt egy régi Loreal lakkom, aminek hasonló a színe, de sajnos az a pici, ami az alján maradt már nagyon sűrű. Ez talán egy jó alternatívája. :)
9. IsaDora Graffiti Nail Top - 816 Cotton: Ez a lakk még a tavaszi kollekcióból való. Mint olvashatjátok fedőlakk, méghozzá repedezős. Pasztel színekkel a legszebb! :)

Ezeket a termékeket a Douglas parfümériákban találhatjátok meg.

Remélem ezzel a pár előzetes képpel be tudtam nektek mutatni, hogy tényleg mennyire szépek a lakkok egytől egyig. Nem is tudom hirtelen, hogy mivel kezdjek. :) A sort egyébként még zárná három lakk, amelyek mostanában fognak megérkezni, ezek közül kettőt megnyertem, és egyre még várok, hogy a postaládába kerüljön, ami nem más, mint a híres Seche Vite fedőlakk. Már nagyon kíváncsi vagyok azokra is!

Hogy tetszik a felhozatal? Ti miket vásároltatok mostanában?



Maria


Facebook  |  Ask.fm  |  Bloglovin  |  Pinterest



10 June 2013

150. Manikűrvadász 2. forduló

Emlékeztek még a manikűrvadászra? :) Még régebben meg volt az első fordulója, ma viszont jön a második! Ennek a résznek Ingrid lett a házigazdája, így ő sorsolta ki, hogy ki kitől fog alkotni egy-egy olyan manikűrt, amit mi saját magunk választunk ki. Én egy Facebook-os oldalt kaptam, aminek a neve Nail Army. Minden nap sok-sok inspirációforrásként szolgáló képet tesznek fel, viszont van egy saját mappájuk, onnan szemezgettem. Végül egy olyan manikűrt választottam, amit már régen el akartam készíteni:


Mielőtt elkezdeném bemutatni a saját alkotásomat, leszögezném, hogy nem vagyok maradéktalanul megelégedve vele. Nem is szeretnék kifogásokat keresni, de az államvizsga, és egyéb más dolgok mellett nem igazán volt időm elkészíteni, így ez a mai napon történt meg. Élőben nekem naaagyon tetszik, viszont a képek ezt nem adják át teljesen. Szóval a képek annyira nem tetszenek, de a kezemen hihetetlen jól néz ki! :)



Mint látjátok, ez egy szivárványos, átmenetes manikűr. Összesen HÁROM körömlakkot használtam a fehér alaplakkon kívül, és pár darab szivacsot. Az elkészítése nagyon egyszerű, röviden le is írom, de ha igényt tartotok rá, akkor elkészíthetem nektek egy szebb változatot, amihez Step-by-Step is lenne. Mit szóltok hozzá?
Tehát röviden a lépések:
1. fehér alap
2. három szivacs, 3 körömlakk, 1 fólia
3. fóliára a három színpárost kitesszük, szivaccsal összedolgozzuk, és a körmeinkre felvisszük.
4. fedőlakk



Szóval most így összecsapva így néz ki. Nyárra tökéletes választás lehet, mivel nagyon színes, és bármilyen egyszerű szettet is simán fel tudunk dobni a körmeinkkel. :) 

Mi a véleményetek a manikűrről? Szeretnétek, ha készítenék hozzá step-by-step bejegyzést (és szebb kivitelezést:D )?


Többiek munkái:





Maria


Facebook  |  Ask.fm  |  Bloglovin  |  Pinterest



9 June 2013

149. Nail Club - Inspired by a Game

Ismét jelentkezik a Nail Club! :) Ugyan csak két hét telt el az előző bejegyzéstől, de több változás történt a kis csapatunkon belül. Sajnos egy tagunk, Verus (Lakkfan) kilépett, aki követi, tudja, hogy elindult az önálló élet rögös útján, így erre fordítja az energiáját. Egy másik tagunk, Réka (Everything I'm interested in) csak szünetet tart, szeptembertől újra jelen lesz. Azonban jövő héttől egy új taggal fogunk bővülni, de az egyelőre maradjon titok, hogy kicsoda. No, de a változásokról most ennyit. Nézzük a hét témáját:

Nail Club - Inspired by a Game


Tehát egy játék által kellett inspirálódnunk. :) Nem volt semmilyen megkötés, lehetett egy kézzel fogható játék is, de akár számítógépes is. Amióta az eszemet tudom, többféle játék iránt is nagy érdeklődést mutattam, bár melyik gyerek nem, de ezek közül amiket nagyon szerettem, az az igazi oldschool Nintendo, amelyikbe még egy nagy szürke kazetta kellett. Imádtunk azzal játszani, még nyaralásra is magunkkal vittük, hogy ha esetleg rosszabbra fordul az idő, akkor legyen mivel elfoglalnunk magunkat (de ha jól emlékszem sosem voltam az az unatkozó típus). Nos, a Nintendo... Több játékunk is volt, de az örök kedvenc, az a Super Mario Bros 3. Na, én ehhez kapcsolódó manikűrt készítettem.



A célom az volt, hogy minél látványosabb, és részletgazdagabb körmöket alkossak. Szerintem ez sikerült is, és a végeredmény nagyon megtetszett. Igaz, a jobb kezemre ezt nem tudtam volna így megcsinálni, de mégis fent hagytam pár napig ezt az alkotást. Az összes mintát ecsettel festettem fel, körömlakkokkal. Egyenként a körmök:


Hüvelykujj: Maga Mario. A nintendos fejét örökítettem meg, nem azt, amelyik a promo képeken van, elvégre nem az "égett" bele az agyamba.
Mutatóujj: A kis virág, amit ha sikerül megszerezni, akkor tüzes golyócskákat lő Mario.
Középső ujj: Egy ellenség. Ez kokrétan egy olyan virág, aki megehet bennünket, de van lövöldözős fajta is.
Gyűrűs ujj: A gomba. Ettől nő a mi kis Marionk. :D
Kisujj: A játék során pénzérméket kell gyűjtenünk. 100 után plusz élet! :D


Gondolkoztam még sok-sok játék között, elvégre annyi mindenhez fűződik kellemes emlékem, de mégis ezt az irányt választottam. 

Hogy tetszik nektek a mostani manikűröm? Ti mit választanátok egy ilyen témánál?




Többiek munkái:



Maria


Facebook  |  Ask.fm  |  Bloglovin  |  Pinterest



7 June 2013

148. Lovely Classic NP - Nr112

Mára egy fedőlakk tesztjével készültem nektek, a fotók és a vélemény már megvan egy ideje, de még nem volt időm, napom arra, hogy írjak róla. A mai főszereplőnk egy azonnali szerelem volt a Lovely pultján, és a Rossmann-os kuponommal visszatérve minden előzetes tudást mellőzve betettem a kosaramba ezt a lakkot:

Lovely Classic NP - Nr112



A külsőségekről pár mondatban: az üveg a szokásos új Lovely kiszerelés, amely 8 ml lakkot tartalmaz. Az ecsete is szokásos, lapított, nem nehéz vele dolgozni. 
Az színtelen alapban van sok-sok nagy hideg lila hatszögletű glitter, és még több hasonló formájú melegebb tónusú csillám. Összességében nekem már nagyon csábító volt ez a kombináció, nem véletlenül fogott meg annyira. Na, de a lakk állaga... Kicsit sűrűbb, mint a többi, olyasmi, mint az Essence pelyhes lakkjának. nem olyan könnyű vele dolgozni... De ha már felvittük:



A körmeimen egy-egy rétegben használtam. Ahhoz, hogy ennyi glittert tudjunk felvinni, fel kell ráznunk a lakkot. Ha kevesebbre van szükségünk, akkor ezt a lépést elhagyhatjuk. Az alap lakkok a nemrég bemutatott OPI és ASTOR rózsaszínjei. Szóval, mint említettem az alap állaga kicsit sűrű. Lehet, hogy ebből kifolyólag történt az, ami. 
Sok-sok pici buborék jelent meg. Mind a két lakkon, tehát nem biztos, hogy az alappal volt probléma. Messziről nem lehet őket észrevenni, nem feltűnő, viszont közelebbről már igen, ahogy a képeken is láthatjátok.



A képeken fedőlakk nélkül szerepel, így is szép fényes, de a teszünk rá egy-egy réteget, akkor még szebb eredményt érhetünk el. 
Összességében még mindig nagyon tetszik maga a lakk, de a bubiságtól falnak megyek, még ha csak én is látom. 

Nektek hogy tetszik? Megvettétek már, vagy tervezitek?



Maria


Facebook  |  Ask.fm  |  Bloglovin  |  Pinterest