3 April 2013

96. Manikűrvadász 1.

Még régebben elindult egy olyan kis kezdeményezés IsaBella blogján, ami a manikűrvadász nevet kapta. A bejegyzésben olvashattok róla többet is. Röviden és tömören arról szól, hogy jelentkezhettünk páran, majd jött egy sorsolás, ahol kiderült ki kinek a blogjáról fog elkészíteni egy-egy manikűrt. Én Ingrid blogját (F*ck Yeah Pretty Nails) kaptam, aminek nagyon örültem, mivel már régóta követem, és nagyon kedvelem a munkásságát! :) Sokat keresgéltem a honlapon, és egy olyan manit akartam megvalósítani, ami egyszerű, de nagyszerű. A választásom a szilveszterire esett. 
Ingrid eredeti manikűrje:


A saját változatom:
(A képekért elnézést, ilyen időben nem lehetett normálisabban lefényképezni... :( Nem adja át azt amit én látok.)



Alap szín egy sötét bordós lila, ér erre vittem fel a különböző csillámos fedőlakkjaimat, mégpedig úgy, hogy valamennyicske átmenet legyen. Így a körmeim elején több a csillám, majd egyre kevesebb. 




Imádom ezt a fajta megoldást, nem hiába esett erre a választásom! :) Természetesen nagyon nehéz volt a döntés, annyi jó közül lehetett választani! Ha lesz következő forduló, akkor annak is szívesen nekirugaszkodok! :)

Felhasznált körömlakkok:
Lila - Essie - 609 Bahama Mama
Csillám 1. - Essence - 02 Circus Confetti
Csillám 2. - OPI - The Living Daylights

Mi a véleményetek erről az alkotásról? Hallottatok már erről a manikűrvadász kezdeményezésről?

Follow on Bloglovin





Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:

12 comments:

  1. Gyönyörűséges ^^ A bahama mamára meg egyszerűen nem is találok szavakat ^^

    ReplyDelete
  2. Nagyon jól sikerült :))) Köszi a kedves szavakat is :) <3

    ReplyDelete
  3. Réka: köszönöm! Igen, ő nekem is nagyon nagy kedvencem! :D

    Ingrid: Csak amit gondolok, őszintén, azt írom le! :)

    ReplyDelete
  4. nagyon tetszik, ügyi vagy! ;)

    ReplyDelete
  5. So beautiful :)
    Would you like to follow each other via GFC and Bloglovin?
    Let me know :)

    Kisses!

    http://www.gagcloud.com/

    ReplyDelete
  6. Szép lett. =) Olyan ismerős, ez a nem lehet fényképezni érzés... :S

    ReplyDelete
    Replies
    1. Na igen... már nagyon utálom ezt az időt :D

      Delete
  7. De jó lett! *.* agyon jó volt a választás és a kivitelezés is! Imádom! :D

    ReplyDelete