16 February 2014

311. Nail Club - Kedvenc Téma Újra

Eltelt két hét, így vasárnap este jönnek a Nail Club-os lányok! :) Mióta velük vagyok (lassan egy éve), azóta sok-sok témát kimerítettünk, vagy legalábbis feldolgoztunk. Majdnem minden alkalommal marad bennem még olyan manikűr, amit el szeretnék készíteni, és persze csak torlódnak ezek. A mai témánk azonban nagyon jó alapot adott arra, hogy amit egykor kigondoltunk vésztartaléknak, azt most elhozhassuk nektek. :)

Nail Club -  Kedvenc Téma Újra


Tehát ki kellett választanunk egy olyan témát, amit újra feldolgozunk. Én igazság szerint inkább azt tudtam, hogy mit szeretnék elkészíteni, és ebből jutottam el egy régebbi vasárnapunkhoz. Ez a téma pedig nem más, mint a glitter. Íme az én újragondolásom:



 Pár napja sikerült megvennem a kiszemelt Essence glittereimet, így egyértelmű volt, hogy azt fogom felhasználni. A kérdés már csak az volt, hogy melyik alapon mutatna a legjobban. Mivel a fekete mindegyik csillámot nagyon jól kiemelte, így maradtam ennél. 



A felhelyezéssel nem indulhatnék egy olyan versenyen, ahol a mérnöki pontosságot nézik, de mentségemre szóljon, hogy nagyon igyekeztem. :D A végeredménnyel teljesen elégedett vagyok, viszont akárhogyan igyekeztem, azt a csillogást, ami a körmeimet ellepte, nem tudtam visszaadni nektek. 

Nektek hogy tetszik ez az alkotás? Melyik volt számotokra a legemlékezetesebb Nail Club téma, amit elkészítettem?

Többiek munkái:






Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




7 comments:

  1. Gyönyörű lett én is imádom a glittert!! :)

    ReplyDelete
  2. Ez istenien néz ki! Magamról tudom, hogy nem lenne türelmem ennyit pepecselni. Mert valljuk be, ez igen csak türelemjáték is a lakkozás mellett. Minden elismerésem, kicsit irigylem azt, akinek ehhez van türelme (és kézügyessége is)! :)

    ReplyDelete
  3. óóó, ez nagyon tetszik! ^^

    ReplyDelete
  4. Le a kalappal a türelmed előtt! :D
    Csodás lett, a tiéd az abszolút kedvencem! :)

    ReplyDelete
  5. torteij88: Köszönööööm! Megértem a rajongásod. :)

    Mea, Elíz, dyna, Manna, Nóra: Köszönöm! :)

    Andus: Köszi! Igazából épp szinkronosan néztem egy sorozatot, és közben nagyon jó kis szórakozás volt, így gyorsan elröpült az idő. :)

    Moon Angel: Köszii! Egy sorozat/film mellett simán elkészíthető.

    ReplyDelete