21 February 2014

314. H&M - Mermaid

Általában előre tudom, hogy milyen körömlakkokról fogok nektek beszámolni, de sajnos túlzottan gyakran fordul elő olyan, hogy az őrült szerelem elveszi az eszemet. Van egy bizonyos lakk. Több helyen láttam már, sőt élőben is meglestem párszor, de valamiért mindig csak legyintettem (szépsége ellenére is), hogy á, ez megint csak egy fedőlakk lenne.... Aha persze. Egy hétig bírtam ezzel nyugtatni magam.... :D

H&M - Mermaid



Hogy mennyi minden fér egy 9 ml-es üvegbe, azt csak a jó ég tudja. Olyan összeállításokkal szoktak már előállni a körömlakkgyártók, hogy alig bírjuk követni, és ide-oda forgatjuk a fejünket, végül megszédülve azt sem tudjuk már mi az, amire feltétlenül szükségünk van. Ezt meg lehet oldani úgy, hogy hihetetlen erős önmegtartóztatással (van akinek kevesebb is elég) nemet mondunk, de vannak olyanok is, mint például én, aki azt mondja, jöjjön akkor (majdnem) minden, úgyis megvenném, mert kíváncsi vagyok. Persze ilyenkor néha csalódások is érnek, de most nem. 
Ez a kék-zöld csillámcsoda igazán hű a nevéhez, mert olyan, mintha egy sellőnek a pikkelyét beledarálták volna egy átlátszó alapba. A végeredmény szemet kápráztató. *-*




Nagyon sokféle alapot lehet választani ehhez a lakkhoz, terveim között az is szerepel, hogy egyszer egy bejegyzésben megmutatom a további alternatíváim, de mégiscsak ezen a sötéten "világít" a legjobban. Alapnak az Orly Le Chateau körömlakkot használtam, ami egy igazán mély zöld, így remek párost alkot a fedőlakkal. *-*



Egészen egyszerűen nem bírtam megállni egy rétegnél, így felvittem még egyszer. Nekem így is nagyon tetszik az eredmény, ezt mi sem igazolja jobban, minthogy végig csak a körmeimet bámulom, még reggel felkeléskor is, és és és (!!!) 2. napja van rajtam. Gyanítom, hogy fent hagyom egész hétvégére. ^^ 

Végeredményben egyetlen porcikámban sincsen rossz érzés, és nagyon örülök, hogy nem tudtam magamat lebeszélni erről a lélegzetelállító körömlakkról! A sok-sok sellő pikkelyért pedig bocsánatot kérek azoknak a nevében, akik ledarálták, de hát a végeredményt látva a többiek már önszántukból adhatták a nemes cél érdekében.... :D

Nektek mi a véleményetek erről a körömlakkról? Milyen színen tudjátok még elképzelni?




Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




12 comments:

  1. Csodálatos ez a lakk! *.* Sajnos Győrben már alig kapni valamit a H&M kozmetikai cuccok közül. Ez nagyon elszomorít, mert az utóbbi egy évben nagyon sokat fejlődött a márka ezen a téren. :-/

    ReplyDelete
  2. Káprázatosan szép ez a szín *.*

    ReplyDelete
  3. Ó te jó ég! Ez valami meseszép! :) :O

    ReplyDelete
  4. Azta, ez valami gyönyörű...

    ReplyDelete
  5. Ez a legszebb csillogós zöld lakk amit láttam idáig*-*

    ReplyDelete
  6. Edinánál is láttam, mondjuk úgy, csorog a nyálam ezért a lakkért, de Szegedre ilyet nem hoznak. :( Pedig lenne pár lakk a H&M-től amit megvennék. Gyönyörű! :)

    ReplyDelete
  7. Aaaaaaaa! Hogy lehet valami ENNYIRE szép???

    ReplyDelete
  8. Pont tegnap láttam Edinánál és ott is áradoztam róla egy sort, csodás ez a lakk! :)

    ReplyDelete
  9. Kicsit sötét az én ízlésemnek, de nagyon szépen csillog-villog :)

    ReplyDelete
  10. Moon Angel: Otthon nálunk sem volt semmi a H&M-ben, kész áldás, hogy itt full készlet van, így ki lettem engesztelve az addigi szenvedés miatt. :D

    Megaera: *-* Igen! Még mindig a körmeimen van. :D

    Mimi: Igeeeen! :) Örülök, hogy neked is tetszik! :)

    phoenix: Nekem is mindig ez volt a reakcióm... :D

    PetraToldi: Van pár jelölt még a holtversenyre, de tényleg csodás!

    Fruzsi: Ugye? *-*

    Dorotthea: Otthon sem volt semmi az ottani H&M-ben, így megértelek. :( Én is néztem Edinánál, mondtam is neki, hogy én nem bírok várni ezzel, muszáj nekem is közzé tennem. :D

    djkaty: Hát most mondd meg...

    Elíz: Nem csodálom! Én sem bírtam tovább visszatartani, hogy írjak róla.

    Audrey80: Maj hozok róla világosabb alapon is képet! :)

    ReplyDelete