2 March 2014

319. Nail Club - Series

A mai vasárnapra egy hihetetlen izgalmas témával érkeztünk számotokra! Rettentő elfoglalt voltam az utóbbi időben, többet is dolgoztam (szerencsére volt, ami meg is térült), de tudtam, hogy ezt az alkalmat mindenképpen el szeretném készíteni. A képek is sajnos este lőttem, mivel csak így tudtam elkészülni a bejegyzéssel is és a manikűrrel is. No, de nézzük is miről lesz most szó!

Nail Club - Series


Bátran merem állítani, hogy "sorozat függő" vagyok. Kiskoromban a rajzfilmekért rajongtam, és akár angolul/németül is végignéztem, nem érdekelt különösebben. Mára azonban jöhet mindenféle. Rettenetesen sok időt töltöttem már a kis laptopom előtt, össze sem merném számolni hány óra ment el az életemből sorozatokra. Szerencsére mivel egy részüket eredeti nyelven nézem, így az angolt is gyakorolhatom (ami valljuk be nem hátrány). Így már is van kifogás miért is lehet hasznos, meg különben is, kikapcsol, és szórakoztat. 
Megpróbálom most nektek összeszedni, hogy melyek a kedvencem, és miket néztem már végig az évek folyamán. Szerintem a mennyiségtől én is szörnyülködni fogok, de hajrá, íme a lista a teljesség igénye nélkül (úgyis kifelejtek párat...)(magyarul is, és angolul is írom a címeket, attól függ melyiket használom többször):

Gilmore Girls, Gossip Girls, Dexter, Castle, CSI Miami, NCIS - Tengerészeti helyszínelők, Gyilkos Elmék, Castle, Nancy ül a fűben, Kés/alatt, (naaagyon régen) Bűbájos Boszorkák, Vámpírnaplók, Így jártam anyátokkal, Californication, Két pasi meg egy kicsi, Modern Family, Breaking Bad, Sex and the City, Lie to Me, Pretty Little Liars, Dr. House, Halottnak a Csók, stb...

Mára egy olyat választottam, ami éppen porondon van, és másodszorra is nekiestem, ez pedig nem más, mint a:

CASTLE


A sorozat egy "marconán jóképű" krimi regényíróról szól, Rick-ről, aki csatlakozik egy gyilkossági nyomozóhoz, Kate Becket-hez. A gyilkosságok felderítése közben Rick elég abszurd elképzelésekkel szokott előállni, de a végén mindig rátalálnak valamilyen jó megoldásra, amivel felgöngyölítik az ügyet. E mellett szerelmi szál is kibontakozóban van kettejük között (nahát, ki gondolta volna), de ez is csak jó irányba tereli a műsort. 
Összességében egy nagyon jó, nézhető, és szórakoztató sorozat sok-sok humorral. Krimi jellegéből adódóan nekem nagyon szimpatikus, így bármikor szívesen újrakezdem, vagy épp folytatom. (Egyébként az RTL Klub-on is fut a műsor, ha jól emlékszem hétfőnként.) Csak ajánlani tudom mindenkinek. 

Íme a hozzá készült manikűr:



A körmeimen igyekeztem New Yorkot (ahol a sorozat játszódik) megvalósítani, plusz a gyűrűsujjamra odabiggyesztettem azt a jellegzetes pennát a főcímből. A legtöbb ujjamhoz használtam egy kis segítséget is, méghozzá Cutepolish videóját. ITT megnézhetitek. Egyébként nagyon egyszerű elkészíteni, főleg ha már jártasak vagytok az átmenetes technikában. Időt természetesen igényel, de ha egy délután leülünk, egy film alatt nyugodtan elkészülhetünk vele.



A végeredménnyel én teljesen meg vagyok elégedve, és nagyon szívesen nézegetem, miközben viselem. Most hirtelen egy sorozatrészt is szívesen elindítanék... :)

Nektek hogy tetszik ez az alkotás? 
Kedvelitek ezt a sorozatot? Melyek a kedvenceitek? 

Többiek munkái:






Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




7 comments:

  1. Ez az átmenet csodás, szép lett a mani :)

    ReplyDelete
  2. Köszönöm szépen mindenkinek! :)

    ReplyDelete
  3. Castle sorozatot én is imádom és a körmeid is jók lettek cutepolish ötlete alapján a te verziódra vetítve :) szép napot!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm! Amint kiválasztottam melyik sorozatot viszem a körmeimre, tudtam, hogy az ő videója befutó lesz. :)

      Delete