21 March 2014

330. W.I.P (Urban Outfitters) - Mermaid

Huha, mára nagyon nagy csöpögéssel érkeztem hozzátok, és hihetetlen nagy mámorral fogok beszélni az alanyunkról. Szóval, hétvégén volt egy félig meddig szabad napom, plusz kedvezményes vonatjegyem, így elugrottam Amszterdamba. Volt már előre megbeszélt dolgom is, de az délután, én pedig már reggel ott voltam, így belevetettem magam az óvárosba, és olyan üzletekbe lestem be, amelyekben még nem jártam. Eredetileg múzeumlátogatást terveztem, de nem csak nekem volt vonatjegyem, és az utcákon akkora sorok álltak, hogy mire bejutottam volna, mehettem volna ki. Kóborlásom egyik állomása az Urban Outfitters volt, ahol nem tudtam, hogy vannak-e lakkok, de azért körbenéztem. Végül megtaláltam az állványukat, azon is egyből kiszúrtam a legkülönlegesebb darabot. Legalábbis számomra. Előre szólok, hogy RENGETEG kép következik. :)

W.I.P (Urban Outfitters) - Mermaid


Ez a W.I.P tulajdonképen egy fedőlakk, amely tele van, tényleg TELE irizáló pelyhecskékkel, melyek egy enyhén zöldes tónusú alapban úszkálnak a 15 ml-es üvegben. Önmagában nem is gondoltam, hogy fedni fog, persze erre a próbálkozások alkalmával meg is bizonyosodtam. Így elővettem egy sötétzöld lakkot (Orly - Le Chateau), és erre vittem fel, hogy tökéletesen látszódjon a szépsége. 





Akkor kezdődjék is az ömlengés! Csodálatos ez a lakk! Komolyan mondom, mintha a Night in Vegas az Essence-től olyan mennyiségű doppingszert kapott volna, amit rendesen megbüntetnének. Hál istennek ezek csak lakkok, így minden lelkiismeret furdalás nélkül kezünkbe vehetjük. Hihetetlen, ahogy a játszik a körmeimen, és ahogyan csillog-villog. *-* Egyetlen egy réteget használtam, és már az is ennyire szépen érvényesült. Hihetetlen! Napfényben pedig már tényleg el lehet benne veszni:





Annyira szép a színek közötti átmenet, annyira élénk, és élettel teli, hogy ez már nem is e világi! Volt aki hirtelen rám szólt beszélgetés közben, hogy milyen béka körmeim vannak. :D Aztán be is mutattam ezt a szépséget. Mondjuk nekem inkább a bogarak jutottak eszembe, és az irántuk érzett ellenszenv mellett is olyan barátságban vagyunk, amiről csak álmodni merünk. 


Végeredményben tényleg elkápráztatott ez a tömény gyönyör. Gondolom világos színeken is hasonlóan jó mutat, arról is fogok képeket hozni de első körben muszáj volt a teljességre törekednem. :)





Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




18 comments:

  1. Óóóó, te jó ég mennyire csodálatos!!! Minden "pelyhes" fedőlakk elbújhat mellette :D

    ReplyDelete
  2. Aztarohadt :O
    Konkrétan az jutott eszembe, hogy le akarom vágni az ujjaid és a szobám különböző pontjaira kitenni, hogy mindig csodálhassam őket :DD
    (bocsi, asszem sok volt a kávém :D )

    ReplyDelete
  3. Amikor meglattam a kepeket az elso reakciom az volt hogy WOOOOW, gyonyoru. En nekem a Sephoratol van hasonlo koromlakkom de nem kelti ezt az eros csillogos hatast.

    ReplyDelete
  4. Úristen!!! Ez álomszép!! Megörülök *-*

    ReplyDelete
  5. Kisebb sokkot kaptam! :D Ez brutálisan szép! *.*

    ReplyDelete
  6. Jó ég ez a lakk KEEEEEEELL, olyan, mint egy kígyó! *.*

    ReplyDelete
  7. wáhhh, olyan, mint, ...mint....áh, ennél szebbet képzelni sem lehet, elakadt a szavam, és csepeg a nyálam a klaviatúrába befelé! :D
    bandita

    ReplyDelete
  8. Tényleg csodaszéép ez a lakk :)

    ReplyDelete
  9. Én nagyon szívesen megnézném, hogy mutat egy világos alapon :)

    ReplyDelete
  10. Úúúúú, hát ez... hát ez.... KELL! *o* A legszebb pelyhecskés lakk, amit valaha láttam!

    ReplyDelete
  11. Döbbenet :) Nagyon mesebeli színe van :)

    ReplyDelete
  12. Olyan, mint a cserebogár! :D De ez a lakk KELL! Ilyet pedig már rég éreztem, de előbb utóbb valahogyan muszáj megszereznem! :D

    ReplyDelete
  13. Niki: Pontosan, én is így gondolom! :)
    Klaudia Orbán: Huha! :D Itt tényleg sok lehetett a kávé, de teljesen megértem a reakciódat, és megtisztelve érzem magam, hogy nem csak a körmeim, hanem az ujjaim is kellenek. :"D
    Manases Andrea: Sötét alapon sem? Mert azokon tűnnek a legélénkebbnek ezek a szépségek. :)
    Rita Szelestei: Teljesen átérzem a reakciód. *-*
    Moon Angel: Nemc sodálom! :D
    Niki Strawberrykiss: Téényleg, kígyóra is nagyon hasonlít!
    bandita: :DDD Nem csodálom, és örülök, hogy tetszik!
    Mazsola: Örülök, hogy tetszik! :)
    Elíz: Rendben! Hozok olyan tesztet is. ;)
    Monika: Ugye? *-*
    Nóra: AAaaaaz <3
    Rio Blake: Én is pont így gondolom.
    Audrey80: Igen, annyira csodás kis lakk ez. :)
    Juju::D Most az egyszer örülök, hogy ízletlábúakra hasonlít a körmöm. :D

    ReplyDelete
  14. gyönyörű, tömör pelyhes csoda. <3 :)

    ReplyDelete
  15. Jujujujj, de gyönyörű!!!

    ReplyDelete
  16. Hát ez tényleg nem semmi, még jó, hogy a lakkokat nem büntetik a doppingolásért :-D

    ReplyDelete