31 March 2014

336. Fashion Monday 10.

A divathetes Nail Club bejegyzés végén említettem nektek, hogy ha hétfőre esik egy bejegyzés, akkor igyekszem ezzel a rovattal jelentkezni újra. Nem mondom, hogy kevésbé zsúfoltak a napjaim, sőt. De az ember arra szakít időt, amire szeretne, és ha ez éjszakai fotózást, lakkozást, alkotást jelent, akkor na bumm. Kevesebbet alszok. :D Úgyis mindig azt gondolom, hogy elpazarlom vele az időmet.  Szóval újra itt, egy egyszerűbb kis darabbal!

Christian Siriano


Ismét egy számomra (eddig) ismeretlen névvel találkozhatunk ma. A 2014-es kollekciójában a legtöbb ruháján a geometrikus formákat láthatjuk, amit ugye én rettentően szeretek a körmeimen. Mivel pár eszköz segítségével könnyen elkészíthető, de mégis nagyszerűen néz ki, így nem véletlenül választottam ezeket a ruhákat.




Alapnak egy teljesen egyszerű fehér körömlakkot használtam, majd erre felvittem egy olyan fedőlakkot, amellyel egyfajta csillogást kölcsönözhetek a körmeim felületének. Ez után kell nagyon türelmesnek lennünk, ugyanis teljesen meg kell, hogy száradjon ez az alap. Amint ez megtörtént, jöhetnek a díszítőcsíkok, és a körömlakkok. Ezek segítségével készítettem el a mintákat. 



A végeredmény nekem kifejezetten tetszett, annak ellenére is, hogy minden körmömön másfajta mintát viselek. Mivel a színek megegyeznek, így a harmónia is tökéletesen érvényesült számomra. Hétköznapra is el tudom képzelni, hogy valaki ezt viselje, mivel jól néz ki, kreatív, de mégsem annyira bonyolult elkészíteni. Remélem ti is hasonlóan vélekedtek. :)





Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




6 comments:

  1. Már hiányoltam ezt a 1rovatot', mert imádom :) Nagyon jól sikerült most is, tetszik ez a minta körmön! :))

    ReplyDelete
  2. milyen jó lett. :) nem is tudom ki választotta a színt :'D

    ReplyDelete
  3. Szuper lett, nagyon tetszik :)

    ReplyDelete
  4. Dii: Nekem is nagyon hiányzott, de csak elhatározás kérdése volt, most igenis kap időt a kicsike. :)

    Manna, Lora, Nóra, Elíz: Köszönööööm!:)

    ReplyDelete