12 July 2014

377. OPI Coca-Cola - Today I Accomplished Zero

Sokszor volt olyan, hogy engem már a körömlakkgyártó cégek azzal kilóra megvettek, ahogyan elnevezték a kollekciójukat. Hasonlóan éreztem, amikor kiderült, hogy az OPI együtt fog dolgozni a Coca-Cola-val. Nem is volt kérdés, hogy pár lakk landolni fog nálam, akármilyen színűek is legyenek. Természetesen visszafogtam magam, így leszűkítettem a kört kettő darabra, ebből láthattok ma egyet. 

OPI Coca-Cola - Today I Accomplished Zero



Mielőtt még megjelentek a képek a lakkokról, reménykedtem, hogy lesz legalább egy, ami nagyon is hasonlít magára a kólára. Nekem ez az ital kötelező darab, még akkor is, ha egészségtelen. Van amiről az ember nem tud/fog/akar lemondani. :P Végül előálltak egy olyan összeállítással, ami szerintem nagyon jól sikerült, és gondolkodás nélkül került bele az online kosaramba.



Az alapkoncepció az, hogy egy fekete alapba kevertek rengeteg pirosas-barnás csillámot, amelyek különböző méretűek. Üvegben is jól néz ki, de amikor felvisszük, akkor érthetjük meg igazán ezt a kis csodát. Mindenképpen kell a két réteg, egyrészt azért, mert így fed teljesen, másrészt pedig ezzel hihetetlen jó mélysége lesz.



Amikor végeztem a lakkozással, akkor a körmeimre került a pohárban/üvegben pezsgő kóla. *-* Attól, hogy több méretűek a glitterek, és hogy "jelly sandvich" hatásuk van, tökéletesen létrejött ez a kép. Azonban azt fontos megjegyeznem, hogy mindenképpen szükséges rá fedőlakk, akkor lesz igazán csillogó. 


Összességében én teljesen beleszerettem ebbe a lakkba, a látvány és a minőség miatt is. ^^ Aki hasonló "függőséggel" rendelkezik a kóla iránt, azoknak mindenképpen ajánlom. A második lakk egyébként nem is igazán kérdés, hogy melyik lesz (Coca Cola Red), bár arra még várnom kell. De amint megérkezik, arról tudni fogtok! 



Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




20 comments:

  1. Nem szeretem a sötét lakkokat, De ez kifejezetten tetszik!:)) xx
    Bianka

    ReplyDelete
    Replies
    1. Örülök hogy tetszik, és nem is csodálkozok rajta. Annyira szépen mutat. :)

      Delete
  2. Replies
    1. Igeeen, örülök, hogy végül megrendeltem. ^^

      Delete
  3. Nagyon szép, bár most nyáron nem igazán aktuális egy ilyen sötét lakk. Viszont őszre kifejezetten tetszene. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Pontosan, bár itt pár napig olyan idő volt, hogy én teljesen ősznek éreztem. Meg most aktuális a kicsike, így mindenképpen úgy éreztem, hogy előrehozom a tesztjét.

      Delete
  4. De jól néz ki :) sokkal jobban tetszik felkenve mint üvegben :) ki sem néztem volna belőle, hogy ilyen klasszul mutat.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nekem is sokkal jobban tetszik felkenve, így kap egy kis mélységet. :)

      Delete
  5. Ez a kedvencem ebből a kollekcióból, nagyon bejön :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Teljes mértékben megértelek! :) Nekem még a klasszikus Coca-Cola piros lakk tetszik.

      Delete
  6. Amióta megláttam a promo fotókat erről a lakkról, folyton azon jár az eszem, hogy ezek fogták a Stay The Night-ot az első Mariah kollekcióból, mellédobtak egy adag nagyobb méretű glittert is, és kihozták olyanra, amien az szokott lenni fedőlakkal. :) Neked nincs ilyen érzésed?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nekem is volt egy ugyan ilyen gondolatom. Viszont itt a glittereknek más színe van, így ez MÁS. :D Meg a finis is, így mindenképpen beszerzendő. :D Érted... :D

      Delete
    2. Nahát, nekem is ez volt a második gondolatom. :)

      Delete
  7. Nekem üvegben jobban tetszik, mint felkenve, meglepő. Egyébként nagyon hasonlít a Manhattan Playboy-kiadásának Superb Sparkle nevű lakkjához. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Sajnos itt meg nem lattam Manhattan markat, igy ezt nem tudom igazolni. :(

      Delete
  8. Ez nekem nagyon sötét, de mégis milyen legyen a kóla? :D Az elgondolás viszont tetszik, jó, hogy ennyire fed és mégis látszanak a csillámok, nagyon szép.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Na igen... :D amugy nekem is pont ez tetszik benne. :)

      Delete
  9. Hohooi, arra is kivancsi vagyok. ^^ en interneten rendeltem.

    ReplyDelete
  10. A kollekcióból ez a kedvencem, whislist-en van :)) Annyira gyönyörű :)

    ReplyDelete