26 April 2013

114. Birthday HAUL

Az egyik posztban már elhintettem, hogy szülinapom lesz. Vasárnap reggel 10 órakor átléptem a 22. életévemet, "öregszem". Ezt mondjuk én egyáltalán nem érzem. :D 
Sokan tudják már mi az én igazi szenvedélyem, így megleptek jó pár szépséggel. Ebben a bejegyzésben ezeket fogom bemutatni. 


Az összkép róluk. Imádom mindegyiket! :) Van köztük olyan, ami nem konkrétan a szülinapomra jött, de mégis ide tettem, mivel ajándékként kaptam, de erről részletesebben fogok írni, ha odaértünk. ;) A poszt megírása óta már szórakozgattam velük, és eddig nagyon jó véleményem van az összes termékről. 

Íme az első szekció:


Soha nem volt még Crystal Nails körömlakkom, így nagyon megörültem nekik, már régen ki akartam próbálni ezt a márkát (is). A színeket apáék tökéletesen eltalálták. Sajnos fantázianeveket nem látok, így csak a számokat tudom nektek leírni.

23 - Ez egy tökéletes mély lila színű lakk, semmi csillám, maximum csillogás. :) A hajamhoz és a szemüvegemhez is tökéletesen illik. Ráadásul ez az árnyalat még hiányzott a kollekciómból.

43 - Na ilyen lakkot kerestem már régóta. Piros/bordó alapban rengeteg csillám, de persze olyat, ami nem kelt olcsó hatást. Nem tudom, mondtam-e itthon vagy sem, de eltalálták, talán ennek van a legszebb színe. :)

104 - Ez egy arany körömlakk, amit teletömtek hideg, pezsgős színű csillámokkal. Ez is egy olyan szín, amit régóta kerestem, és különösen ünnepek táján elengedhetetlen. :)



Kaptam két fedőlakkot is, ezt szerintem mindenki nagyon jól tudja, hogy ezekből sosem elég. Ráadásul már próbálgattam ezt a fedőlakkot, és nagyon tetszett.

Defender Matte Top Coat - Állítólag ez egy olyan matt fedőlakk, ami gyorsan szárít, és még erősít is. Kíváncsi vagyok, mi igaz a pletykákból. :) Bár amikor egyik körmömre próbálgattam, akkor nagyon jó volt, és gyorsan száradt.

Defender - Ez egy sima fedőlakk, tökéletes fényt ad, és gyorsan szárít. Ami hátránya, hogy a 2-3. rétegnél kicsit opálos lesz a hatás, így csak 1 rétegben használom.


A kis dobozkában lapult még kettő darab díszítő lakk, ami VÍZ alapú. Ilyenem még nem volt, a használatáról sem tudok még sokat, ennek majd utána fogok nézni, de egyelőre nagyon tetszenek. 

W. 5 - Tökéletes királykék díszítőlakk. :) Jó barátom lesz, azt hiszem. :D

W. 9 - A képen ennek a lakknak más színe van, mint élőben, sokkal élénkebb zöld. 


A csomag még mindig nem ürült ki, és sok-sok szépséget rejtett magában. :) Ez a kékes fehér hosszú valami egy üveg reszelő. Eddig nagyon jól működött, hosszú ideig hű társam lesz. E mellé jött 3 csomag díszecske is. Kétféle gyümölcs és hologramos pillangók. 
A dobozkában egy olaj rejtőzik, amit a körömágybőrre és a körmökre lehet ecsetelni. Mindemellé nagyon erős ananász illat társul. Esténként szoktam használni, és reggelre tökéletesen ápolt a körmöm környéke is. Barátnőm most itt mellettem ki is próbálta, eléggé ki volt neki száradva a bőre, de szinte azonnal beszippantotta, és máris eltűntek a száraz részek. 


Ezeket már én vettem magamnak, szülinapi pénzből, ráadásul mindegyik akciós volt, így 990 Ft-ért a dobozkámban tudhatom őket. Szintén a Perfect Nails-től rendeltem, és ismét a területi képviselő szállította nekem, így nem kellett a postaköltséget kifizetni. :) Isteni ez a rendszer még mindig... :D

Glitz & Glamour - A tökéletes arany. Mindegyik lakkot kipróbálhattuk, így nem volt meglepi vásárlás után. Szikrázik, ragyog, csilli-villi az egész. Totális szerelem. :)

Le Chateau - Már készülök őszre és ha akciósan találok olyan árnyalatokat, amelyeket ahhoz az évszakhoz passzinthatok, akkor nincs megállj. Így került hozzám ez a nagyon sötét méregzöld árnyalatú lakk.

Ingenue - Két lakk között gondolkodtam. A másik az Oui volt, képeken az tetszett jobban, de ahogy kipróbáltam őket itthon, egyértelműen ez lett a befutó. :)


Ez az, amit nem szülinapomra kaptam, mégis ajándék volt. Jobbkor nem is jöhetett volna. Emlékeztek még a márkabemutatós-orlys posztomra? Miután megírtam, megköszöntem a Perfect Nails csapatának, hogy ilyen szolgáltatásokat is nyújtanak nekünk, vidékieknek. Ezután jött egy e-mail, hogy örülnek a véleményemnek, és az elégedettségemnek, és küldenek nekem egy kis meglepit. Eléggé meglepődtem, nem számítottam erre, így nagyon megörültem. :)

A kis csomagomban volt egy jegyzettömb, két toll (Perfect Nails-es), egy kis katalógus, egy Orly reszelő és egy körömágybőr ápoló krém. 

Cuticle Therapy Creme - Tökéletes a körömágybőr ápolására, hidratálására, e mellé még a körmöket is táplálja. 15 g ez a kiszerelés, de bőven elég lesz egy ideig, mivel nagyon keveset kell belőle használni. :)

Összességében tökéletes volt a szülinap ennyi szépséggel. Többet nem is kívánhatnék magamnak! :)

Melyik termékre/körömlakkra vagytok a leginkább kíváncsiak?


Follow on Bloglovin



Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:

14 comments:

  1. 22 de jo neked :D
    fu az orly lakkok nagyon szèpek :O
    èn szeretem a CN cuccokat,a koromàgybor olaja nagyon szuper,nekem kokuszos van :D
    a lakkjaikra kivàncsi leszek
    ès Isten èltessen igy utolag is ;)

    ReplyDelete
  2. 22? Én 23 vagyok szóval . :D
    Nagyon tetszenek a lakkok, remélem sok teszt lesz róluk/velük! :)

    ReplyDelete
  3. jajjj de jók, és végül az ingenue lett mégis <3 jöhet is a teszt róla minél hamarabb ;)

    ReplyDelete


  4. Isten éltessen!
    Pimaszul fiatal vagy, szerintem én soha nem voltam ennyi, vagy ha igen olyan rég volt, hogy már nem emlékszem :D
    Klassz cuccok, tetszenek.

    ReplyDelete
  5. Nagyon boldog születésnapot kívánok, szuper dolgokra tettél szert

    ReplyDelete
  6. :DDDD
    Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat! :) Jönnek majd a tesztek dögivel. :D
    A korom... :DDD Hát na :D

    ReplyDelete
  7. Boldog szülinapot :) szép kis ajándékok :)

    ReplyDelete
  8. Boldog szülinapot, nagyon szépek, az orlykkal majd siess :P

    ReplyDelete
  9. boldog szulinapot! :)))

    az Orlyk a legeslegeslegszebbek *_*

    ReplyDelete
  10. nagyon boldog szülit így utólag is ^^

    ReplyDelete
  11. Köszönöm mindenkinek! :) Jövő héten igyekszem hozni a teszteket! :)

    ReplyDelete
  12. Boldog szülinapot utólag is! Sok szépséget kaptál, az Orlykra különösen kíváncsi vagyok :) (Haha én nagyon nem várom a 23-at, szerintem a 22 az utolsó, ami még olyan jól hangzik :D)

    ReplyDelete