28 April 2013

115. Nail Club - 3 in 1 Nail challenge

Ezen a héten ismét dübörög a Nail Club! A mai téma rövid története. Teljesen mást terveztünk, de ahogyan azt már biztosan láttátok, futótűzként terjedt egy olyan "játék", ahol 3 véletlenszerű körömlakkal kellett egy manikűrt készíteni. Így azt gondoltuk, közös egyeztetés után, hogy miért ne lehetne ez a mostani témakör?! A vendégünk sem lehet más, mint Elíz, akitől indult ez az egész. 


Ismét Elíz blogjáról másolom be a szabályokat:

"A lényeg tehát, hogy lássuk, ki mit tud kihozni 3 olyan lakkból, amik lehet, hogy első pillantása nem is illenek össze! Ezért tehát ne tegyétek vissza azt, amit kihúztatok! ;)
Van még néhány szabály, a visszarakás tilalmán kívül, nézzük meg ezeket is:
- Az átlátszó alap- és fedőlakkok nem számítanak a háromba, ezeket nyugodtan használhatjátok!
- A matt fedőlakkok is külön használhatóak!
- Kétvégű lakkok egynek számítanak, de csak az egyik részét használhatjátok!
- Lehet használni bármilyen eszközt (nyomda, pontozó, legyezőecset, pálcika, stb.) a manikűr elkészítéséhez!
- Nem lehet használni díszítőszalagot, csillámot, strassz követ, se más körömdíszítő bigyót! (Csak segédeszközként, mondjuk ha egy vékony vonalat akartok készíteni akkor ahhoz használhattok díszítőszalagot, de értelemszerűen a kész manikűrben már nem szerepelhet a szalag.)"

Megint jött a nagy borítás, megint imádkoztam, és bocsánatot kértem a lakkoktól, amiért így keverem őket, végül bekötött szemmel kihúztam az áldozatokat. Már akkor éreztem, milyen márkák, és nem kicsit megijedtem a sok (és borzalmas) kombináció lehetőségétől. Végül ez lett:


Orly - It's Not Rocket Science
Aden - 94
Golden Rose - 05


Hát nekem akkora kő esett le a szívemről, hogy csak úgy csattant. Nem választhattam megint így bele, ennyire jó párosítás nem lehet... Kicsi földönkívüli a hatás, legalábbis ami a színeket illeti.
Viszont az első öröm után jött a felismerés, hogy fogalmam sincsen arról, hogyan is kombináljam a körmeimen. Nézelődtem minden felé a neten, végül jött egy isteni szikra, és már neki is láttam a manikűrnek. 
Íme:



Megint ehhez a háromszöghöz nyúltam, egészen egyszerűen nem lehet megunni, ráadásul az elkészítésem sem bonyolult. 



A gyűrűs- és a mutatóujjamra a GR lakkot kentem, erre nem akartam mintázni, mivel a csillámok göröngyössége miatt a minta sem lett volna szép. A többi ujjam alapját a neon zöld Aden adta, és erre jött ez a csodás csillogó szín. 



Összességében a végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, és még mindig nem untam meg ezt a kihívást, még mindig tervezek pár ehhez hasonló bejegyzést. Remélem ti sem unjátok még... Bár hogy is lehetne az, ha mindig más kombináció jön ki? Lehet egyszer én is olyanokat húzok, hogy napokig csak ülök felettük, hogy mit kezdjek velük. :D

Mi a véleményetek erről a maniról? És a kihívásról?

Follow on Bloglovin







Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:


12 comments:

  1. Jaj tök jó lett végül olyan nyárias :))

    ReplyDelete
  2. That pink with confetti looks fabulous!

    ReplyDelete
  3. Szerintem tök jó lett! :)
    Valóban kicsit ufós hatású lett, de jó! :D

    ReplyDelete
  4. A háromszög mintával én is így vagyok :)

    ReplyDelete
  5. Váó, ez nekem nagyon tetszik, pedig eszembe nem jutna ilyen színeket, főleg nem együtt felkenni! :) (Kicsit még mindig le vagyok maradva a blogok feliratkozásáról, ezt Nálad gyorsan pótoltam is és meg is lesem a másik kihívásos manidat is!)

    ReplyDelete
  6. Ingrid: Köszi! Valóban nyárias! :D

    Tibs: I agree, it's gorgeous! :)

    xstrawberrykissx: Köszi!

    Flory: Ugye? szerintem gyakori minta lesz itt.

    IsaBella: Örülök neki! :)

    Elíz: Igen, ezeket magamtól én sem választottam volna ki, de ezért ennyire jó ez a kihívás! :) Én már csekkollak téged rendszeresen. :DDD

    ReplyDelete
  7. Jó lett, tök jól néz ki az orly és az aden együtt :O

    ReplyDelete
  8. Jó színes az összkép :) végülis tetszik, bár magamtól biztos nem párosítanám össze őket :)

    ReplyDelete
  9. Nagyon szép lett a végeredmény :)

    ReplyDelete
  10. Nagyon extravagáns, marha jó!:)

    ReplyDelete