24 May 2013

138. NYC - 034 Giallo review and Ombre Nail Art

Mára egyszerre hoztam nektek egy tavaszias körömlakk tesztjét, és egy kis nail art-ot, ugyanis a Coty Hungary jóvoltából egy játékon vehetek részt, ahol NYC lakkokkal kell elkészíteni egy kreatív manikűrt. Majd 5 bloggerina meg lesz jutalmazva 40 db új kollekciós NYC körömlakkal. Hihetetlen jó lehetőség ez, így én is bátran belevágok. De elsőre nézzük az új kiadás egyik szereplőjét.

NYC - 034 Giallo


Az üvege nem változott semmit a régiekhez képest. 9,7 ml lakkot tartalmaz, az ecsete közepesen széles, lapított, könnyű vele dolgozni. A  kupakja is kézre áll, szóval sem nehezíti meg a dolgunkat. 
Kívülről azt látjuk, hogy egy paszteles sárgában van sok-sok mikrocsillám. Nézzük mennyire látszik a körmeinken.



Maga a szín csodálatos, főleg ebben az évszakban (, ami most egy kissé sztrájkol...). A hideg mikrocsillámok nagyon jól látszódnak, ettől még különlegesebbé válik. Két rétegben használtam, egy két helyen nem lett tökéletes a fedettség.
A lakk állaga maga nem túl folyós. Amit másoknál is lehetett olvasni, nem a legegyszerűbb ezeket a világos színeket felvinni, nagyon ügyeskedni kell. Ami nekem szívfájdalmat okozott, hogy egy két helyen buborékos lett, de lehetséges, hogy azért, mert gyorsan és türelmetlenül dolgoztam. Remélem máskor ezzel nem lesz probléma, és óvatosabb leszek. A tartóssággal egyébként semmi probléma, a száradás miatt sem kell az örökké valósáig várnunk.

Tehát összességében a szín, tartósság nagyon jó, nagyon tetszik. Ami már kevésbé, az a buborékozás, de lehet tényleg csak az én bénaságom volt. Ti tapasztaltatok ilyet?
Végül jöjjön az a manikűr, amit készítettem erre a kis játékra:




Ez a manikűr már régóta tervben van nálam, mivel annyira megtetszett Pshiiit alkotásai közül. Kétféle út létezik az elkészítéséhez. 
1. Megfestitek az alapszínt, megvárjátok, amíg tökéletesen megszárad, majd celluxxal leragasztjuk azt a részt, ahova nem szeretnénk átmenetet. Ha ez megvan, akkor szivaccsal felvisszük a színeket, levesszük a ragasztót, és kééész is! :) 
2. Elsőre az ombre mintát visszük fel szivaccsal a köröm felületére. Hagyjuk teljesen megszáradni, és itt is le kell ragasztani a köröm azon felületét, amelyiket nem szeretnénk átfesteni egy másik színnel. 
Ha valamelyikkel végeztünk, egy átlátszó fedőlakk, és készen is van. Mivel a gyűrűsujjam a kivétel legtöbbször arra kerül valami más, most úgy gondoltam, hogy a kisujjam kerül ebbe a szerepbe, így az lett a csillogós része a manikűrömnek. 

A NYC lakkok, amelyeket használtam:


200 Rosy Knows
034 Giallo
155 Gramercy Glitz

Nektek hogy tetszik ez a manikűr? Vettetek már valamilyen lakkot az új NYC "toronyról"?

Follow on Bloglovin



Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:

14 comments:

  1. nagyon szép lett, és ötletes, tetszik az színátmenet :)

    ReplyDelete
  2. Úúúú nekem nagyon tetszik, és gyszer ki is fogom próbálni :)

    ReplyDelete
  3. Szép ez a sárga nagyon. :) És a manid is szupi lett.

    ReplyDelete
  4. nekem is nagyon tetszik, mutatós lett:))
    és sok szerencsét a játékban!:D

    ReplyDelete
  5. nagyon tetszik az ombre körömnek ez a változata is. :)

    ReplyDelete
  6. Annyira tetszik ez a sárga, csak már annyi sárga lakkom van, hogy soha az életben nem fogom elhasználni őket, de ahogy ismerem magam, előbb-utóbb úgyis elcsábít ez az árnyalat, mivel a régi essence mellow yellow-m kezdi megadni magát, ez pedig pont jó alternatívának tűnik helyette... :D (és lám lám, testet öltött a magyarázat, miért vehetem meg!:D ) A manikűröd pedig nagyon jól sikerült!:)

    ReplyDelete
  7. Bakker de jól néz ki, egyszer nekem is kell ilyet csinálnom :D

    ReplyDelete
  8. Szép ez a pasztellsárga :) Cuki lett a mani!

    ReplyDelete
  9. Az átmenet tényleg nagyon szép lett:) De nekem ez az árnyalata a sárgának baromira bejön... a Lovely új szortimentjéből vettem meg a pasztell sárgát és körmökön sajnos árnyalatokkal sötétebbnek hatott, mint az üvegben:/ De majd készítek is róla bejegyzést :) utálom, ha nem azt kapok egy körömlakktól, amit várok!

    ReplyDelete
  10. Köszönöm mindenkinek, remélem nem gond, ha nem egyenként válaszolok! :D

    Vicacat: Szerintem megkaptad a dilemmádra a választ saját magadtól. :D Most akciós, nem veszíthetsz semmit. :)

    Petronella's: Igen, van néhány lakk, amiben csalódni kell. :( De ez tényleg ilyen szép világos paszteles, tehát ezt merem ajánlani, csak óvatosan kell felvinni, könnyen bubisodik. :)

    ReplyDelete
  11. Nagyon szép együtt az egész :)

    ReplyDelete