14 May 2014

354. Cuticle Tattoo - The New Trend

Mára egy kis rendhagyó bejegyzéssel készültem nektek, ugyanis megjelent a körömlakkozás világában egy olyan új trend, ami nélkül nem tudok szó nélkül elmenni. Eddig mindig a körmünkön ügyeskedhettünk különböző technikákkal, textúrákkal, de most már ez sem elég, kezdjük (újra) visszahódítani az ujjunk végeit a körömlemezeken kívül is...

Cuticle Tattoo - The New Trend


Tehát a mai témánk a körömágybőr díszítése. Réges-régen is nagy divatnak örvendett, azonban az évek során mindenki visszaterelődött a körmei felületére. Most a Ciate márka újra felelevenítette ezt modern köntösbe bújtatva. Eleinte én ezt eléggé bizarrnak tartottam, azonban ahogy egyre több fotót láttam róla, úgy kúszott bele a gondolataimba, és onnan egyenes úton a szívembe.



Annyira különleges, hogy tényleg meg tudja fogni az embert. A működése pedig olyannyira egyszerű, hogy bárki el tudja készíteni! Ha még emlékeztek azokra az 5-pecig-van-íze (jobb esetben) rágógumikra, amikhez kapható tetoválás, vagy a Bravo-hoz árult nonfiguratív és/vagy tövises rózsás mintákra, amiket vízzel lehetett felapplikálni, akkor máris ismerős a folyamat. Ki kell vágni a kívánt mintát, rátenni a körömágyunkra, majd egy nedves szivaccsal rátapogatjuk, és már készen is van!  Ugye mennyire egyszerű? Ami még szerintem előnyére szól, hogy ha egy-egy ujjunkra visszük csak fel, akkor akár hétköznapokon is viselhetjük. A maga különlegességével egy nude lakkot is simán fel tud dobni.
Természetesen, ahogy kijött ezzel a Ciate, úgy más márkák is rákaptak az ízére, így már többféle minta/csomag között is válogathatunk. 




Egyetlen egy gond, hogy egyelőre ezeket a kis tetoválásokat én drágának tartom, ugyanis (főleg a kezeken) nagyon hamar le tudnak kopni. Ebből kifolyólag különböző megoldásokon is gondolkozóba estem, amelyek jobb esetben már kéznél vannak. Olyan elvetemült ötletek jutottak eszembe, mint például a vízálló tus, alkoholos filcek, stb. :D Bár nyilván ezekkel nem érhetünk el ugyan olyan finom hatást. Így én inkább várok még egy kicsit, amíg az ebay világába is beszivárog, és akár 1-2 dollárért már meg tudom rendelni. :)

Pár inspirációs kép






Ti bevállalnátok ezt a díszítési formát? Mi a véleményetek róla?




Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




12 comments:

  1. Nekem annyira nem tetszik ,h az összes ujjunkon rajta van . Nekem az jön be ha csak 1 ujjon van rajta

    ReplyDelete
  2. Némelyik már nekem is sok, és én is leginkább csak 1-2 ujjamon tudom elképzelni! De meg vett engem kilóra ez az "új" trend! :D Remélem hamar megjelenik e-bayen!! :D

    ReplyDelete
  3. Egy ujjon valóban jól mutat! :) Bár aztán lehet, hogy csak másokon tetszik és magamon már nem tudnám elképzelni a mindennapokban :)

    ReplyDelete
  4. A pacás-lefolyós minta a legjobb :)
    Ha egy kézmosástól is lekopik, akkor használhatatlan számomra. Viszont nem kell bajlódni a lemosással. Először komolyan azt hittem, hogy ezek tetoválások :) De még matricásan is kicsit bizarr számomra.

    ReplyDelete
  5. Nem tetszik, nagyon gagyinak tartom az efféle felragasztható tetoválásokat. Ha valódit látok azokra mindig rácsodálkozok, azok nagyon tudnak tetszeni, de ezek a kis matricák nem igazán :/

    ReplyDelete
  6. Nagyon kulonleges de egyben nagyon jol mutat, szerintem.

    ReplyDelete
  7. Én még mindig a bizarr stádiumban vagyok velük kapcsolatban. No meg, hogy néz ki, ha félig lekopik, ahogy ez az ilyen matrica tetkóknak szokásuk szokott lenni? Nem, én kihagyom. Aztán ki tudja, lehet az én fejembe is bekúsznak egyszer.

    ReplyDelete
  8. Ha vízzel rakjuk fel, és olyan tempóban kopik, mint anno az ilyen típusú tetoválások, akkor részemről tök mindegy, hogy tetszik-e vagy sem, mert egy nap ezerszer mosok kezet, úgyhogy semeddig sem maradna rajtam :D de így képen cukik

    ReplyDelete
  9. errol az jut eszembe, mikor altalanos iskolaban a szines zseles tollakkal varazsoltunk hasonlo kedves kis nonfigurativ mintakat a koromagyborunkre :D

    ReplyDelete
  10. Nekem felejtős, mert hiába néz ki jól, gyorsan kopásnak indulna. Pedig az első képen látható háromszöges minta nagyon bejön. :)

    ReplyDelete
  11. Mazsola: Igen, az néha túlzásnak tűnhet, bár ha ugyan az a minta, akkor... :)

    Juju: Én is azt várom már nagyon! :D

    Mimi: Mindennapokra lehet túlzás lenne, de fesztiválokon, egy-egy bulin...

    Audrey80: Találkoztam valódi tetoválásokkal, miközben kutattam ezek után... Na azt azért nem vállalnám be.

    Cserkó Muffin: Nekem pont, hogy a valódi nem tetszik annyira. :( Ha azt elrontják....

    Manases Andrea: Egyetértek, tényleg különlegesek! :)

    Zsozsó Sakklakk: Igen, ha napközben kezd el valahol kopni, akkor nem lehet a legszebb látvány. De amúgy... :)

    barbi: Na igen, nekem is ez a gondom... Ha sokat mosok kezet, eltűnik. :( Bár egyébként kitudja, lehet masszívabbak, majd kipróbálom. ;)

    S.: Na jó, kifeküdtem. :D

    Eszter: Nekem is az jön be a legjobban! :)

    ReplyDelete
  12. Tetszik is meg nem is :)

    ReplyDelete