15 April 2013

106. Fashion Monday 2.

Múlt héten elindult egy kis sorozat a blogomon, aminek remélem nagy sikere lesz. A FM lényege, hogy kiválasztok egy-egy ruhadarabot minden hétfőre divatanyagokból, vagy kifutóról, és arról készítek manikűrt. Előző alkalommal egy elegánsabb Dior-t választottam. Mostanra viszont egy sokkal pezsgőbb, brutálisabb anyagból válogattam:

Versace S/S 2013


Őszintén szólva nem tudtam választani a két ruha között. Mindegyik annyira, de annyira megtetszett! :) Sőt, az egész kollekció. Mint látjátok, batikolt ruhakölteményekről van szó, amit brutális mennyiségű ezüsttel turbóztak fel. IMÁDNIVALÓ! Nem is volt nehéz kitalálni, milyenek lesznek a körmeim, viszont a megvalósítás technikáján elmélkednem kellett kicsit. Végül megvilágosodtam! Celofán! :)
A végeredmény:



Nos, így néz ki. :) Őszintén szólva, én nagyon büszke vagyok rájuk, nagyon tetszik! Több fényben is készítettem nektek képeket, hogy jól lássátok a manikűrt. 
Na, de nézzük hogyan is készíthetjük el. Első lépésnek az alaplakkra kell felkeni egy alapszínt, legyen az akármilyen. Amikor teljesen megszáradt, akkor kell felkenni egy réteget a minta színéből, de csak arra az ujjunkra, amin dolgozni fogunk, nehogy megszáradjon a többin. Abban a pillanatban, hogy felkentük, a letépett laza celofángumót (laza legyen, ha teljesen összenyomkodjuk, akkor nem lesz jó a mintánk) rányomkodjuk a körmünkre, addig, amíg a tökéletes minta ki nem rajzolódik. A végén pedig lemossuk az ujjainkat, mert kicsit körömlakkosak lehetünk. Végül egy fedőlakk, és kész! :)

Még több kép:




Egyébként a száradási időt leszámítva naaagyon gyors technika ez, és nagyon mutatós is. :) Még a végén én amúgy feldobtam pár ezüst "szállal", hogy a ruhák díszítése is szerepeljen a körmeimen. 

Felhasznált körömlakkok:
Maxfactor Max Effect - 31 Satsuma
Rimmel - 322 Sweet 'N' Spicy
Astor Fashion Studio - 113
NYC - 200 Rosy Knows
Essence Cracking Base Coat - 02 Sparkling Silver

Mi a véleményetek erről a maniról? Ismeritek ezt a technikát? Szoktátok alkalmazni?

Follow on Bloglovin



Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:

9 comments:

  1. Nagyon kreatív, gyönyörűek a ruhák, és a körmeid is! :)

    ReplyDelete
  2. Nagyon jól néz ki, sűrűn használom ezt a technikát, nagyon különleges mintát ad :)

    ReplyDelete
  3. Nagyon tuti lett! =) Én pont fordítva próbálkoztam, a celofánnal felvinni színt, és nem lett olyan jó (mondjuk a lakkok sem voltak hozzá a legjobbak). Legközelebb kipróbálom ezt az inverz módszert. :D

    ReplyDelete
  4. Mea, Zso99, Manna: Köszönöm! :) Örülök, hogy tetszik!
    Apterous Angel: Én most először alkalmaztam, de nagyon megtetszett! :)
    Thimmyke: Én neten nézelődtem, hogyan lehetne a legjobban kivitelezni ezt a technikát, és így szebb eredmények születtek, megéri így is kipróbálni! :)

    ReplyDelete
  5. Nagyon jó lett!Gyönyörűek a színek!
    Én is úgy próbálkoztam egyszer a celofános technikával mint Thimmyke és nekem se lett szép.:(
    Köszi a leírást,majd én is kipróbálom így.:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm!
      Igazán nincs mit! :) Remélem úgy jobban fog sikerülni! :)

      Delete
  6. Nagyon jó lett! Imádom a színeit! Annyira pezseg! :)
    Ezzel a technikával már én is szemezek egy ideje.^^

    ReplyDelete