19 August 2013

199. Égitestek és a hét napjai - 1. Hétfő - Hold

Egy kis kitérőt szeretnék tenni, és tesztek helyett más irányba evezni egy héten keresztül. Ennek az oka nem más, mint egy nemrégiben olvasott igen érdekes "tény". Mégpedig az, hogy a hét minden napját egy-egy égitest uralja. Ahhoz, hogy tökéletesen kiegyensúlyozottnak érezhessük magunkat, és rendet teremtsünk a környezetünkben fel lehet vennünk és be lehet építenünk az életünkbe bizonyos analógiákat. Ha a terveinket és a céljainkat a lehető legkönnyebben el szeretnénk érni, és még az asztrológiában is hiszünk egy kicsit, akkor érdemes kipróbálni, ugyanis ha pár apróságot alkalmazunk, ezek egyszerűbben mennek. :) Legalábbis el kell hinnünk saját magunknak is, hogy ezzel lehetséges. 
Ami nagyon fontos, hogy ha hiszünk ebben, akkor igyekezzünk ezek szerint felépíteni mindennapjainkat, rendezni a dolgainkat, így sokkal hasznosabbá és eredményesebbé téve. 
Minden bejegyzésben ki fogok emelni pár körömlakkot, ami az adott naphoz legjobban illik, és egy kis nail art-tal is készülök, hogy teljes legyen a kép. Remélem tetszeni fog nektek! Kezdjük is az elején, a mai nappal.

Hétfő, azaz a Hold napja


Hétfő-Hold színe: fehér, ezüst

Mivel hétvége után ez az első "munkanap", így sokkal érzékenyebbek lehetünk. Lelkünk könnyebben megsérülhet, hangulatunk is gyorsabban változhat, ezért próbáljunk meg ezen a napon olyan tevékenységeket folytatni, amiben örömünket leljük. Ilyenkor érdemes kapcsolatainkat is építeni a családdal, barátokkal, mivel ők is sokkal érzékenyebbek, és az ő lelküknek is kell a kényeztetés. :)
Ilyenkor kell a háztartással is többet foglalkoznunk. Jöhet a takarítás és a nagymosás is (elvégre a ruhák is tisztábbak lehetnek ezen a napon). Mivel a Hold szoros kapcsolatban áll a vízzel, ezért ezen a napon különösen fontos, hogy minél több folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe. Ilyenkor kell sok-sok lédús gyümölcsöt-zöldséget és levest fogyasztanunk, ennek az emésztésünk is nagyon fog örülni. :) Ekkor esik legjobban a főzelék is, bármilyen alapanyagból. Igyekezzünk a lehető legtöbb fehér ételt, italt fogyasztani. Gabonafélékből természetesen a rizs a legjobb, vízben nő és még a színe is oké.  Viccesnek tűnhet, de a Holdra jellemző a kör és a cikkek formája is, így amit lehet tálaljunk ilyen formában. Ezzel önmagunkat is és azokat is szórakoztatjuk, akiknek tálaljuk. 
Ezen felül ilyenkor érdemes meditálni, gyógyfürdőbe menni, vagy akár a legközelebbi tó partján sétálgatni.

Természetesen a külsőségekről sem kell megfeledkezni. Hordjunk minél több fehér ruhát, ezüstöt, ékszereket, így még inkább harmóniában lehetünk a környezetünkkel és önmagunkkal. Mielőtt azt hinnétek, hogy teljes témaváltáson megy át a blog, megnyugtatok mindenkit, hogy nem. Jöjjenek végre a körömlakkok!


H&M Matte Metallic np - Silver
Hema Mini - 16
Essence Nail Art Cracking Base - 02 Sparkling Silver
Born Pretty Holo Polish - Color 1

A nap színeinek megfelelően kiválogattam nektek párat a kedvenceim közül. Ezek mindenkinek nagyon jól állnak, és még ha nem is akarunk teljesen angyalszínbe borulni, a körmeinken ezt megtehetjük. 

Végül íme a mai naphoz készült manikűr:




Mivel a Hold a mai égitestünk, így azt próbáltam meg megörökíteni a körmeimen a fenti körömlakkok segítségével. Az elkészítése pofon egyszerű. Alapozzátok a körmeiteket fehér színnel, majd szivaccsal vigyétek fel a különböző szürkés-ezüstös lakkokat olyan mennyiségben és formában, amilyenben csak szeretnétek, elvégre nem kell tökéletesen precíznek lennie. 

Ti hallottatok már erről az elméletről? Mi a véleményetek róla? Kipróbálnátok?




Maria


Facebook  |  Ask.fm  |  Bloglovin  |  Pinterest




11 comments:

  1. húú ez nagyon szép lett!!
    Nagyon jó tanácsokkal láttál el a mai napra! Köszi! nem is tudtam hogy most Hold napja van. Nem ismerem ez az elméletet.
    Kipróbálnám ezt a lakkot, lehet holnap lesz is kedvem hozzá.
    Üdv. Judit

    ReplyDelete
  2. fúú nagyon szép lett ez a lakkozás!!

    ReplyDelete
  3. Nagyon jó lett, és érdekes a bejegyzés! :) Régebben elég sokat foglalkoztam ezotériával, de valahogy nem lett része a mindennapjaimnak. Most kicsit megint megjött a kedvem hozzá, ezt köszönöm neked! :)

    ReplyDelete
  4. Biztos, hogy van benne valami, ebben az égitestes dologban. Bár nem szeretek belefolyni messzemenően a hasonló témákba, de a létjogosultságukat nem vitatom. A lakkozás is nagyon tetszik, a Hema lakk nagyon kíváncsivá tett. Lesz róla majd teszt?

    ReplyDelete
  5. x Judit: Örülök, hogy tetszik! :)

    bree: Köszönöm!

    Hajna: Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :)

    Glitterfinger Lexa: Persze, hogy lesz róla bejegyzés! Még a hangulatnak meg kell hozzá lenni! :D

    ReplyDelete
  6. nagyon jól néz ki, kívánságlistás lett ez a manikűr :)
    (roni)

    ReplyDelete
  7. Hű, ez nagyon Holdasra sikeredett! Fasza lett! :))))

    ReplyDelete