2 September 2013

210. A nyár kedvenc körömlakkjai 2013

Újabb évszakváltáson esünk át, és szépen lassan a nyári estéket, nappalokat átváltja a csípősebb, hidegebb ősz. Mivel én minden évszakban igyekszem megtalálni azt, ami miatt szeretem, nem merem egyikre sem azt mondani, hogy na nekem ez a kedvencem. Mindegyiknek megvan a maga illata, hangulata, stb. 
Mivel mögöttünk van már a nyár, így arról essen most szó. Nekem gyakorlatilag minden szempontból más volt ez a nyár, mint a többi. Kezdődött a szakdolgozat leadásával, értékelésével (jó, ez inkább még tavasz). Aztán jött a nagy izgalom, a vizsgatanítás és az államvizsga. Magamban persze tudtam, hogy sikerülni fog, de mégis féltem. Mindeközben már élénken Hollandiába készültem. Végül minden megváltozott június 20-ával. Onnantól indult el életem korai kis szárnybontogató szakasza. Hihetetlen, hogy pár hónapba is mennyi élmény tud összezsúfolódni. De erről majd a hollandiás élménybeszámolóban. 16 év után ez az első olyan szeptemberem, amikor nem készülök iskolába. Egészen egyszerűen folyamatosan hiányérzetem van. Van, hogy azon gondolkozok, ugye megvan az összes beadandóm, nincsen vizsga vagy zh??? Mekkora hülyeség már, elvégre a diplomámat is láttam, fogtam már a kezemben (pár hét késéssel, de a családom átvette, és elhozta nekem :) ). 
No, de kicsit elkalandoztam.... Lakkok terén is volt változás. Bár az csak a mennyiséget jelenti. Ilyen akciók mellet nem lehet ellenállni. :D Tulajdonképpen már beletörődtem, hogy 10-en sem lennénk elegen, hogy elhasználjuk ezt a(z amúgy világviszonylatban nem is olyan nagy) mennyiséget. Ezen felül azonban mégis ki szerettem volna nektek válogatni 5 melegebb és 5 hidegebb tónusú lakkot, amit minden nyári napon szívesebben vettem elő. Nem volt könnyű a választás.... :D

2013 Nyár



Első körben jöjjenek a melegebb tónusú, ellenállhatatlanul gyönyörű körömlakkok. Egytől-egyig mindegyiket nagyon kedvelem, van még több ilyen is, de egyszerűen nem akartam ennél többet is idehozni. :) Nézzük egyenként is őket. (A képeket kisebb méretben láthatjátok, de az összes lakkról készült már teszt, így a nevükre kattintva megleshetitek őket.)


Lovely Baltic Sand - Nr 2: Sand hatású, csillogó, tökéletes sárga árnyalat. Kell ennél több? A mi szerelmünk már menthetetlen, elszakíthatatlanok vagyunk egymástól. :)


Essie - 74 Tart Deco: Eddig mindig elkerülte a figyelmemet az Essie állványnál, pedig higgyétek el sokat szugerálom, de egyszer csak egy reggelen megpillantottam, és tudtam, hogy ő az én tökéletes barack árnyalatom. Nem tévedtem. 


IsaDora - 756 Coral Reef: Ha korall, akkor általában ezért az árnyalatért nyúlok. Hiába van vége a nyárnak, a narancsos színek ősszel is nagy sikernek örvendhetnek, így őt sem fogom hanyagolni. :)


Essie - 127 Watermelon: Tudom, tudom, még egy Essie... De ha tényleg ennyire jók?! És ezek a színek... A másik kedvenc ilyen árnyalatom az a Douglas Absolute - Lena 03.


Lovely - Nr117: Mikor Erzsitől megnyertem ezt a lakkpárost, hihetetlenül megörültem, ugyanis ezt a  fedőlakkot én már előtte is nagyon néztem. Aztán több embert is sikerült meggyőznöm, nekik is ugyan annyira bevált, mint nekem. :)


Jöjjenek most a hidegebb árnyalatok, de a nevükkel ellentétben igen is tökéletesen forrósították a körmeimet. :) Ahogy látjátok kék-mániában szenvedek. Gyakorlatilag bármelyik árnyalatot el tudom magamon képzelni. Ebben az a jó, hogy ősszel sem kell tőlük megválni, sőt most a mély sötét kékek nagy divatban lesznek. :)


China Glaze - Aquadelic: Ennél szebb türkiz színt nem igazán tudok elképzelni, legalábbis a sajátjaim között. Még jó, hogy 14 ml van belőle :)


OPI - Catch Me In Your Net: Mióta megláttam, azóta is töretlenül mellettem van. Amellett, hogy az első kézhez kapott OPI márkájú lakkom, még a színe is tökéletes télen-nyáron.


Astor - 875 Electric Blue: Nagyon felkapott és nagyon kedvelt lakkról van szó, én is beleestem, így ő sem maradhatott le a sorból. Ráadásul Astor az egyik kedvenc márkám. Kár, hogy eddig még nem láttam itt. :(


H&M Glitter Nail Polish - Blue: Hiába tűnik fedőlakknak, önmagában is annyira jól megállja a helyét... A kis szálacskák pedig még különlegesebbé teszik a holografikus csillogásuk miatt.


Models Own - Dancing Queen: A végére ide is jön egy fedőlakk. Egyszerűen akármihez jó. Teljesen odavagyok érte. A glitterekkel sem spóroltak, így nem kell profi horgásznak lennünk. :D

Nektek melyik volt az idei nyár nagy slágere körömlakkok terén? :)



Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Pinterest




7 comments:

  1. nekem a china glaze és az astor lakkok tetszenek legjobban innen a felsorolásból. :)
    az idei nyár lakkja nálam egyértelműen a Flormar Super Neon Colours N008-as neon pink lakkom volt. plusz az essence Circus Confetti :D
    esetleg ha jársz Hollandiában h&m-ben, megnéznéd, hogy ott még kapható-e a blue my mind lakk? egyszerűen itthon nem látom, és az angol honlapon már nincs fent a szín, félek kivonják, pedig nagyon szeretném :S

    ReplyDelete
    Replies
    1. pár napja az aréna plázai h&m-ben rengeteg lakk volt, ugyan nem emlékszem, a blue my mind köztük volt-e, de ha pesti vagy és útba esik, akkor lehet érdemes enne benézned :)

      Delete
    2. köszi, az arénában jártam múlt héten, és végigtúrtam, de akkor nem volt :/

      Delete
  2. Az elecrtic blue az én képzeletbeli listámon is szerepel. :D A pink essie és a H&M-es lakk is nagyon tetszik! :)

    ReplyDelete
  3. a múlt héten tettem szert a H&M lakkjára, véletlenül botlottam bele, és nem tudtam otthagyni :D nem próbáltam még ki, de alig várom :)
    nekem a nagy szerelem ezen a nyáron a sand finish, németországban megvettem a p2 márka összes ilyen lakkját (6 db), plusz a lovely-k. imádom, csillognak, tartósak, és nyáron nem is nagyon volt időm várni a lakkok száradására, és ebben is verhetetlenek :)

    ReplyDelete
  4. Lilla: Az is nagyon jó párosítás lehet! :) Természetesen meg tudom neked nézni, de nem vállalok garanciát, hogy ha itt van, akkor otthon is kell lennie. :S Írj nekem egy EMAILT!!! (mariasnail11@gmail.com) :)

    Thimmyke: Nem csodálom, hogy te is odavagy érte! Az év egyik nagy vására volt. :)

    barbi: Nem csodálom, én otthon akármennyit kerestem, nem találtam.... :D A p2 lakkjait én is néztem, de most őszre az Artdeco vonz még, azok is baromi jók + az új Gosh sand lakkok. :)

    ReplyDelete