21 November 2013

260. Christmas Wishlist

Igen, még csak november 21. van, még (kicsivel) több, mint egy hónap van karácsonyig, nagyon jól tudom. Ennek ellenére nekem már majdnem az összes karácsonyi ajándék be lett szerezve, a nap 24 órájában a Last Christmas üvölt a fejemben (és egyéb karácsonyi muzsikák). Így persze az is elkerülhetetlen, hogy saját kis listámat is elkezdjem összerakni a fejemben, kisebb-nagyobb kívánságokkal, amit utána senkinek nem merek elmondani, nehogy nagyravágyónak nézzenek. :D Mára azonban egy részét mégis közzéteszem itt a blogon, természetesen egy téma köré építve. ;) Ami viszont még hihetetlen jó érzés, hogy ez a MÁSODIK ilyen bejegyzés, ami annyit jelent, hogy nemsokára születésnap, és akkor a nyereményjáték eredményhirdetése is kikerül. 


Igyekeztem kifejezetten karácsonyi dolgokat válogatni, de lesz itt olyan is, amire szimplán csak nagyon vágyom, és persze olyan is, aminek köze sincsen ehhez az ünnephez, de mégis teljesen beleszerelmesedtem. Kezdjük a sort a legnagyobb dologgal, amire gyűjtögetek, mióta kijöttem (több kevesebb sikerrel :D).

Canon EOS 600D


Mivel még mindig hatalmas szerepet tölt be az életemben a blog, és valószínűleg ez így is marad, így szükségesnek érzek egy kitűnő fényképezőgépet a még szebb képekért cserébe. Most egy végtelenül egyszerű kis Pannasonic Lumix géppel dolgozok, de magasabb minőséget szeretnék tálalni nektek, és persze magamnak is. Természetesen az életem többi részében is tökéletesen ki tudnám használni, így még eggyel több ok arra, hogy magaménak tudjam. :)

Most, bármilyen meglepő a sor RENGETEG körömlakkal folytatnám. :D Azt tudni kell, hogy karácsony előtt megyek a Nailland-be a tökéletes társasággal, így most úgy vagyok a lakkvásárlással, hogy addig ezt visszafogom. Teljesen kizárom lényegében. Ott úgyis kb 20-30 darabbal fogok távozni, nem is ringatom magam rózsaszín ködbe, hogy "úgyis-meg-fogom-állni-és-erős-leszek". Jó vicc. A visszafogás eredményeképpen rendesen kibővült a listám. :D

ANNY - Flying Angel
Na, itt egy kicsit csaltam, mivel mindhárom csodálatos, de ami engem élőben a legjobban megfogott, az a képen a 3. kis csoda. Tökéletesen bele tudták zárni a karácsonyfákon csüngő, szikrázó szalagokat. A sok-sok goldrose és arany szálat mennyei násztánca zajlik az üvegben, szóval tényleg magával akar rántani a bűnbe, de egyelőre erős vagyok, és messze elkerülöm az itteni Douglas parfümériát.

Dior Holiday



Itt is bármelyik lakk szívesen jöhetne azok közül, amelyek a képeken is szerepelnek, de a legszebb mégis ez a bordós árnyalat arany mikrocsillámokkal. Ez az ÉN színem. :) Nem utolsó sorban maga az üveg is egy kis ékszer lenne számomra, így felőlem bármit beletölthetnének. (Oké, oké, ez egy kicsit tulzás, töltség meg bordóval és arannyal. :DD)

OPI Mariah Carey - 18k White Gold Pure Top Coat



Ez ám az igazi luxus! Magamnak biztosan nem venném meg, mert ez olyan gyönyörűség, hogy ajándékba illik adni/kapni. Ezt is mindig nézegetem az itteni üzletben, és folyton a tesztert nyitogatom, és bámulom. Ez rá a legjobb szó. Közben csillog a szemem, mint az arany pelyhek a lakkban. Szerintem az eladók már hülyének néznek, vagy minimum őrült fanatikusnak. Az egyik hölggyel már össze is barátkoztam, akárhányszor odajön, mindig csevegünk egy kicsit, habár a nagy függőségemet még nem lepleztem le. :D

Deborah Lippmann Fall 2013




Tulajdonképpen mind a 3 fedőlakk eszméletlenül tetszik, de azok, amelyekről swatchok is felkerültek, ők lopták be magukat a szívembe. Nem tudom miért "őszi" kollekció, mivel nekem minden ízében karácsonyinak tűnik. De ez legyen a legnagyobb problémám! 

KBShimmer - Snow Much Fun


Na, merje valaki azt mondani, hogy ez nem egy igazi TÉLI körömlakk. Az Essence féle toppernek is ilyennek kellett volna lennie. Ezt nevezik hópehelynek, nem az össze-vissza vágott fehér glittereket. :D Mikor tegnap megláttam ezt, abban a pillanatban elrabolta a szívem. Kitudja, lehet lesz egy ajándék magamnak.... 

China Glaze Holiday



Sajnos nagyon jól látjátok, hogy ebből mennyi minden került a listára. Nyilván már a karácsonyfát ölelgetném, ha egy is a kezem közé kerül, de meg kell adni a lehetőséget. :D Amennyiben kapható lesz a Nailland standnál, akkor már most ígérhetem, hogy ennek egy része landolni fog nálam, és majd jönnek a tesztek. :D Ez a topper pedig nagyon kis különleges darab, a világos színeket jegessé teszi, viszont a sötéteken bontakozik ki igazán. :)

A végére egy gyors közérdekű információ: minden bejegyzés végénél láthatjátok az elérhetőségeimet, most bővült egy kicsit, ugyanis már TWITTER-en is megtalálhattok, méghozzá @mariasnail1 néven. 

OFF vége, szóval ez a kis listám, van közte pár plátói szerelem is, de azért egy kettőre remélem le tudok majd csapni, vagy ki tudom bontani. :D 

Nektek mi szerepel a kívánságlistátokon? 




Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Twitter   |   Bloglovin   |   Pinterest   |   Instagram




11 comments:

  1. Jajj, vártam már, hogy előbukkanjanak az ilyen jellegű bejegyzések a blogokon!:) Én is pont ma írtam róla, hogy ilyen gépet szeretnék:D Nem értek túlzottan a dologhoz, úgyhogy nagyon örültem, hogy írtak páran, akik viszont igen!
    A KBShimmer lakkot én is néztem már, annyira szépek benne a hópehely glitterek.

    ReplyDelete
  2. A lakkok hozzám is vándorolhatnának :D Majd írok levelet, hátha ebből megkapom valamelyiket ^^

    ReplyDelete
  3. Én is megvagyok már az ajándékbeszerzéssel, és erer nagyon büszke vagyok :-) A körömlakkok csodásak, én sem dobnám vissza őket, ha valaki ezekkel szeretne meglepni :-)

    ReplyDelete
  4. a 600d nálam is fent van a listán :) viszont lakkok terén én idén visszafogom magam :)

    ReplyDelete
  5. Az OPI és a China Glaze lakkokat én is nagyon szeretném! :-)

    ReplyDelete
  6. A Deborah-t nem tudod honnan lehetne megrendelni? :-) Eszméletlenek!

    ReplyDelete
  7. A Travell in color nagyon csecse, nekem már megvan. :)) és a CG Be bright szett is :)

    ReplyDelete
  8. A KBShimmer lakkot már én is kinéztem, de sajnos beszerezhetetlen... még Amerikából sem tudtam megrendelni... :(

    ReplyDelete
  9. Innen én is elfogadnék pár dolgot :):)

    ReplyDelete
  10. Jaj, csupa szép dolog. *.* Én álmodni sem merek róluk. xD

    ReplyDelete
  11. Petronella's: Haha, már én is. :D Amúgy igen, láttam! Nevettem is egy jót, de akkor ha többen is ezt nézték ki, csak nem lehet rossz. :)

    Azrail: Tegyél ki tejet és sütit is! ;)

    djkaty: Na, akkor pacsii! :D Nekem még van azért egy-kettő, de azokat is tudom már, így nem nehéz. :)

    Mdollas Nails: Egy ideig én is visszafogom, majd a Nailland-re szabadítom a körömlakksárkányt, ami bennem él. :D

    PAncsi: Jajj, ne is mondd. :( Hát még én mennyire.

    Vanda Nagy: Jajj, ne haragudj, hogy csak most válaszolok, remélem látod majd. Szóval ennek még nem néztem utána, azt hiszem ennek senki sem örülne, csak az én lelkemnek egy része. :D De Erzsit (bioarcápolás) kérdezd meg, szerintem ő tuti tudja ;)

    M.: Ahhhhj, nekem még olyan sok nap!

    Yndre: Igen, ennek a listának egykét tagja igencsak plátói :(

    Elíz: :D Nem csodálom!

    IsaBella: Én is csak kívánságlistára írtam fel. :D Majd lehet kedves lesz a Jézuska. :D

    ReplyDelete