14 January 2014

292. Lovely Snow Dust - Nr 2

Vannak olyan körömlakk márkák, amelyeket eddig még nem fedeztem fel ebben a városban (nem állítom, hogy nem lehet kapni, csak az eddig felfedezett boltokban még nem láttam). Ilyen például az Astor, Manhattan, Lovely, stb... Így néha olyan lakkokról maradok le, amelyek nagyon felcsigáztak. Viszont otthon van a családom, és pár nagyon jó barátom is, akik miatt az előző mondat ragozása megváltozik. MaradNÉK le ezekről a lakkokról, ha ők nem lennének. :) Így jutott el hozzám ez a téli csoda is.

Lovely Snow Dust - Nr 2


Több fehér homok hatású körömlakkal is találkoztam már, de mindegyiknek aranyos vagy meleg tónusa volt, ami persze nagyon csábító, és szép, de én az igazi téli csoda miatt ácsingóztam. A Lovely el is hozta nekünk, és a minőség most is hihetetlen szuper.
Külsőre majdnem teljesen megegyezik az eddigi sand lakkokkal, csak a kupak lett fehér (ilyen kollekciónévvel nem is vártam mást), amin matricával jelzik mivoltját. 8 ml van egy üvegben, ami egy tökéletesen használható ecsetet tartalmaz. 
Mivel sok helyen olvastam, hogy a fedésével problémák vannak (akár 4-5 rétegre is szükség lenne önmagában), így én nem is kezdtem el ezzel kísérletezni, hanem elővettem egy fehér körömlakkot (China Glaze - Snow, teszt hamarosan), egy réteget vittem fel abból, majd kettőt a Lovely-ból. Íme a végeredmény.



Ugye, hogy mennyire csodálatos? *-* Egyszerűen a lélegzetem eláll! Annyira jeges, szikrázó, csodaszép! *-* Mint amikor por hó van, és napsütésben fújja egy kicsit a szél, akkor csillog hasonlóképpen. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy hiába a nagy hideg, akkor is a legvarázslatosabb évszak (én mind a négyet nagyon szeretem, de erre illik leginkább ez a jelző). 



Ezzel a kombinációval egyébként még jobban tetszik az eredmény, mintha sok-sok réteget vinnék fel. Amit kicsit bánok (de ez az én bénaságom), hogy össze vissza beszakítottam a körmeimet, így most ilyen kicsikék. Jobban szeretném, ha már hosszabbak lennének, és akkor még többet látnék. 

Összességében megint csak arra jutottam egy lakkal kapcsolatban, hogy I-MÁ-DOM. Főleg ebben az évszakban, ezt máskor nem is nagyon tudom elképzelni a hideg ragyogása miatt. Még több ilyet Lovely! Oh, és persze nagyon köszönöm Szandi barátnőmnek, hogy azonnal értesített, amikor még volt a Rossmann-ban, és el is hozta nekem :) Hopp, és majdnem lemaradt a (számomra) vicces történet a lakkozáshoz. Végre volt egy olyan délelőttöm, ami 1. szabad volt és 2. sütött a nap. Ez annyit jelent, hogy rohantam összegyűjteni pár lakkot, amiket felkenek, befotózok. Ilyenkor többször lemosom, és újrafestem a körmeimet, így jó sok képet összegyűjtve, majd szépen tesztelgetem őket. A második körömlakk, amit fotózásra ítéltem, az ez volt. Jó nagy hibát követtem el, ugyanis ezután le sem akartam mosni (még úgy sem, hogy majd később újrakenem). Annyira csodálatos, hogy nem lehetett vele ezt tenni. :)

Nektek hogy tetszik ez a körömlakk? Sikerült rá lecsapni?
Melyik a kedvenc árnylatotok ebből a kollekcióból (arany, ezüst,fehér)?




Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




21 comments:

  1. Ez az, ecseteld még, hogy mennyire jó és szép :'( én lemaradtam erről a lakkról, pedig itthon azért lett volna esélyem rá, hogy beszerezzem :D

    ReplyDelete
  2. Gyönyörű ez a lakk!
    Megvan az ezüst és az arany, azonban ezt a fehéret eddig még nem sikerült megszereznem, de nem adom fel, hátha lesz még!

    ReplyDelete
  3. én arra vagyok kiváncsi, hogy a CG Snow-nak milyen a fedése. szeretnék egy jól fedő fehér lakkot és ez is a lehetőségek között szerepel. te ajánlanád? köszi!

    ReplyDelete
  4. tetszik. sajnos én lemaradtam róla. :(

    ReplyDelete
  5. Dii: Sajnalom, hogy lemaradtal rola :( azert meg nezz szet, ha Rossmann-ban jarsz, hatha.

    PAncsi: Hajrá! En drukkolok neked is, hogy talalj meg. Baratnomnek az volt a szerencseje, hogy kisvarosban bukkant ra.

    zizitim: Lesz arrol is bejegyzes, eddig egyszer hasznaltam, ket retegben biztosan fed (a kepeken csak egy van itt), es ezalatt az ido alatt megmaradt a helyen. De rendesen csak egy hosszabb teszt utan tudok nyilatkozni, amikor tobb ideig csak azt viseltem. :)

    Manna: meg azert nezelodj, hatha koszal meg egymagaban, szomoruan egy lakkocska. :)

    ReplyDelete
  6. Meseszép!! *-* sajnos énis lemaradtam róla, de hátha

    ReplyDelete
  7. Csodálatos! Ha előbb láttam volna mint a Golden Rose hasonló lakkját, hát tuti ezt veszem meg. Bár ezek szerint nem is olyan könnyű lecsapni rá :)

    ReplyDelete
  8. fúúú, így fehér alapon sokkal szebb. Most bánom kicsit először, hogy nem vettem meg, de nekem egyáltalán nem tetszett üvegben, aztán láttam róla a teszteket, és valahogy nem... De így fehér alappal tényleg extra ütős!

    Szerintem jól néznek ki a körmeid ilyen kicsinek. (nem is olyan kicsi :D)

    ReplyDelete
  9. Nekem mind a 3 meg van és imádom! :) Nagyon szeretem mind a 3 színt!

    ReplyDelete
  10. Én ma vettem meg ezt a lakkot, most 10 napig körömerősítő-projekten vagyok, úgyhogy ezzel a poszttal most fájdítottad a szívem... de sebaj, majd jövő hét hétvégéjén én s kipróbálhatom :)

    ReplyDelete
  11. nagyon jól néz ki ez a lakk, és a china glaze-re is kíváncsi vagyok, mert a tökéletes fehéret keresem (2 rétegben szépen fed és nem csíkoz. ezek lennének a kívánságaim) :)

    ReplyDelete
  12. De szép! Sajnos tőlünk is már az összes fehéret elvitték, igy végül az ezüstöt vettem, amivel úgy érzem jobban jártam, mert 2 rétegben teljesen jól fed, és a szine is tetszik :)

    ReplyDelete
  13. szivesen :)
    az volt meg a masik szerencsem, hogy kb aznap pakolhattak ki oket, vagy max elozo nap. amikor mi mentunk este, volt belole kb 4, abbol 3at elhoztunk :D az ezustbol es az aranybol is annyi volt, de 2-3 nappal kesobb mar egyikbol sem lehetett talalni.

    ReplyDelete
  14. Én hetek óta szinte nap mint nap járok Rossmann-ba, de fehéret még csak nem is láttam, már kezdek kételkedni benne, hogy egyáltalán létezik-e :D De legalább az ezüst meg az arany meg van, ez vigasztal :)

    ReplyDelete
  15. Nagyon nagyon fáj a pici szívem érte. :( Annyira szépséges!

    ReplyDelete
  16. Nagyon szépek a lakkjaid, jókra teszel szert, szépen megcsinálod király :)

    ReplyDelete
  17. Én még mindig reménykedem, hogy valami csoda folytán a Lovely rájön, hogy mennyire tökéletes ez a körömlakk és mennyi lány ácsingózik érte, még mindig és beteszi az állandó kollekcióba. Én lemaradtam, a tesói megvannak. :)

    ReplyDelete
  18. En viszont lemaradtam errol a lakkrol es a szivem szakad meg. Pedig mar tervezgettem, hogyha sikerul beszereznem, akkor milyen szinu lakkokat bolonditok meg vele...

    ReplyDelete
  19. bree: Nem tudom meddig lesznek, de még nézelődj! :)

    Lakk Matt: Sajnos nehéz megkaparintani, igazi kis kincs, ha még valaki talál. :D Nekem a Golden Rose féle fehér melegebb tónusú.

    Zsozsó Sakklakk: Én azért is szeretem jobban fehérre kenni, mert így takarékosabb vagyok vele. :D

    Névtelen: Nem csodálom, hogy kedveled őket! Mindegyik annnnyira szép. :)

    Réka Réka P.: Hajrá a projecthez! :) Ha már a kezedben van, akkor nem lehet nagy gond, de ezek szerint még fellelhető.

    Lilla: Szerintem ez a CG lakk meg fog felelni a elvárásoknak, de még nem jutottam el odáig, hogy teszteljem,d e igyekszem! :)

    fairyland: Az is nagyon szép! Nekem csak azért "nem kellett" pontosabban, azért beszéltem le magam róla, mert már van ezüst sand lakkom. :D

    S.: <3

    Elíz: Azok is szépek. :) Lassan már legendák fognak köré épülni. :D

    Moon Angel: :( Azért még ne add fel, hátha találsz!

    Klaudia Orbán: Ugye? *-*

    Kira: KÖSZÖNÖÖÖM!!! :) <3

    Flory: Haha! Keresnének rajta, az biztos!

    Kriszti: Sajnálom. :( Remélem azért egyszer belefutsz az egyik állványon!

    ReplyDelete