26 January 2014

299. China Glaze - Light As Air + Rimmel Space Dust - 006 Moon Walking

Általában jó előre be van fényképezve nekem pár körömlakk vész esetére is, hogy mindig legyen miről írni. Az utóbbi időben gyakorlatilag felhalmozódott ez a mappa levendula lila színnel, annak különböző árnyalataival, jóóó sok finish-sel megfűszerezve. Tegnap azonban Edina bejegyzése után én is kedvet kaptam az egyik szépségemhez, és összepárosítottam azzal, akit már azóta kinéztem, hogy megérkezett. 

China Glaze - Lisht As Air + Rimmel Space Dust - 006 Moon Walking


China Glaze - Light as Air: A napokban kézhez kaptam ezt a hihetetlenül szép halvány levendula színű körömlakk, ami az Up & Away kollekcióból származik. Késztetést éreztem arra, hogy ezekben a borongós időkben ezzel kedveskedjek magamnak, így hosszas keresgélés után rá esett a választásom. Az üvege teljesen megegyezik minden más CG lakkéval, az ecsete vékony és kerek. Az állaga azonban híg. Nagyon. Néha elkóricált, de egy tiszta körömlakklemosós ecset segítségével helyre lehet hozni a hibákat. 

Rimmel Space Dust - 006 Moon Walking: Mióta a márka megjelent ezekkel a lakkokkal otthon is, tudtam, hogy mind a kettő kell nekem. Itt is megtalálhatóak, csakhogy nem kb. 800 Ft-os áron, hanem €7,99-ért. Igen, jól látjátok. Ez nagyjából 2400 Ft. Szóval a többi szín marad az üzletekben. :D De térjünk rá erre a kis szépségre. Mindig csak halogattam a kipróbálását, azonban tegnap tényéleg annyira megtetszett, hogy végre beadtam neki a derekam. Az ecsete nagyon szuper, egy húzással már készen is voltak a körmeim.
Egymás mellett így mutatnak:



Én teljesen oda vagyok értük. *-* Annyira tökéletesen harmonizálnak, hogy keresve sem találtam volna jobb párt a Rimmel mellé, vagy épp a China Glaze-hez. A két finis egyvelege is nagyon tetszik nekem, így ez is rátesz a lelkesedésemre. Mindkét lakkból kellett két réteg. A krém finisűnél egy kicsit még meg is ijedtem, ugyanis elsőre eléggé rémisztő látványt nyújt, de ha ügyesek vagyunk, másodszorra ennek nyomát sem látni. 



A száradásnál egyértelműen a Rimmel nyert, de a másik miatt sem aggódtam, rákentem a gyorsan szárító fedőlakkomat. Gyakran egyébként már nem is figyelem ezt, mivel a rutinommá vált a Seche Vite. Nem kockáztatok egy belenyúlást, és azzal biztosan megelőzöm a párnalenyomatokat. 
Na, de ne hanyagoljuk a színeket! Elsőként nézzük a China Glaze-t. Egyszerűen télen is és tavasszal is tökéletes választás ez az árnyalat. Nem gondoltam volna mondjuk egy éve, hogy ennyire tetszeni fog egy ilyen körömlakk, de hát az emberek változnak, és az ízlés is. Bár nálam inkább bővül. 
Végül beszéljünk a Moon Walking-ról. Minden homok hatású körömlakkomra azt mondom, hogy ez az egyik legszebb darabja a kollekciómnak, ezzel is így vagyok. Most éppen ebben a pillanatban ő a favorit.  Olyan szépen összehozták a sötétebb és világosabb lila csillámok kombinációját, hogy bárkinek csak ajánlani tudom. Elegáns is, szexi is, és mint Edinától megtudtuk, a férfiaknak is tetszetős. :)



Összességében mint a két körömlakkal meg vagyok elégedve, a kezdeti nehézségek ellenére is (China Glaze-nél). Ha gondolkoztatok bármelyiken is, vagy csak kerestek hasonló színeket, akkor ezek azok, amiket tanácsolok nektek. 

Mi a véleményetek erről a párosról? 



Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




12 comments:

  1. Nagyon szép. Ez a Rimmel nekem is megvan és imádom :) pedig a sand lakkokért nem vagyok oda...

    ReplyDelete
  2. Én is imádom a Rimmelt, rajtad is remekül mutat :)

    ReplyDelete
  3. Te jó ég, hogy kerülhet ennyibe ez a csöpp körömlakk? Én azt hiszem, majdnem 700,-ért vettem, még azt is drágállottam. Jók együtt ezek a színek, nekem külön a fehér nem tetszik, így a lilával párosítva szép :)

    ReplyDelete
  4. T. Andi: Nem csodálom, nagyon szép ez a lakk! :)

    Megaera: Köszönöm! :)

    Audrey80: Jajj, dehogy vettem annyiért, csak itt annyiba kerül. Én otthonról szereztem be mikor még a kettőt lehetett 800 körül venni (illetve családtagot bíztam meg ezzel :D).

    ReplyDelete
  5. Jó ez a páros, nekem is megvan ez a lakk, de önmagában lehet, hogy sok lenne nekem. Majd meglátom :) És a CG lakkhoz hasonlóm is van NYC lakkból.

    ReplyDelete
  6. Nagyon szép párosítás. Álomszép ez a Rimmel lakk.

    ReplyDelete
  7. Milyen szépek így együtt! :)

    ReplyDelete
  8. Gyönyörűek! A lila sand lakk nagyon tetszik, Edinánál is láttam, de nem enged kommentelni ott. :((

    ReplyDelete
  9. Imádom a Rimmel homok lakkjait, bár sajnos csak 2 színt lehet itthon kapni, de nagyon durva, hogy ott mennyivel drágább :O Nagyon szép ezzel a CG lakkal :)

    ReplyDelete
  10. Jó kis páros! A Moon walking nekem is nagy kedvenc :D

    ReplyDelete
  11. Nekem is épp a Rimmel lakk van a körmömön, nagyon szép, imádom, de nekem hihetetlenül pattogzik. Lehet, hogy nagyon gyengék a körmeim és azért, de akkor sem szokott ennyire lekívánkozni róla semmi :/

    ReplyDelete
  12. Zsozsó Sakklakk: Ha sok a Rimmel egyszerre, akkor párosítsad a NYC lakkal! :) Máris megvan akkor a tökéletes párosítás! :)

    Ági Niceties: Örülök, hogy tetszik! :)

    Panni: igeeen, nekem is nagyon tetszenek. :)

    M.: Oh.:( nekem engedte. Pont utána gondoltam azt, hogy akkor én is előveszem végre.

    Elíz: Hát nekem mondod? =/ Még féláron sem voltam hajlandó megvenni, pedig már volt rájuk mindenféle akció. Szívesen megnéztem volna még a rózsaszínt és az IsaDora dupe-ot... =/

    bokorbogi93: Nem csodálom! :)

    Kiss Vivien: Huha, nekem nem pattogott, bár ez nem mérvadó, mivel naponta átfestem. Nem tudom mi miatt lehet. :(

    ReplyDelete