15 February 2014

310. Chanel - 583 Taboo

Erre a hétvégi napra egy nagyon különleges körömlakkal készültem. Ki merem jelenteni, hogy szerintem nem csak nekem az, hanem bárkinek, akinek a tulajdonában áll, így vélekedik róla. Soha nem volt még high-end márkás körömlakkom, nem titok, hogy azért, mert eléggé drágák...
Itt, Hollandiában a munkámmal az is együtt jár, hogy egy családdal élek együtt, nagyjából úgy, mintha teljes jogú tagja lennék. Amikor otthon jön a Mikulás, akkor itt a Sinterklaas ajándékozza meg a gyerekeket. Tulajdonképpen ez itt az igazi nagy ünnep, karácsonyra nem fektetnek ekkora hangsúlyt. Én is nagy lelkesedéssel készültem, és mindenkinek beszereztem a kis ajándékát. Azon az estén én sem maradtam ki a sorból, és többek között kaptam egy kis ajándékkártyát, amit a Douglas-ban beválthattam. Anyuka megjegyezte, hogy nem mert nekem ő választani, mivel tudja nagyon jól, hogy rengeteg lakkom van, így rám bízza ezt a döntést.
Én egyébként határozott céllal indultam el, és egy teljesen másik körömlakkot kerestem. Miután tájékoztattak, hogy az már sajnos nincsen, és valószínűleg nem is lesz, így elkezdtem szemezgetni a többi nagyobb márkánál. Akkor futottam bele egy rég elfeledett szerelmembe.

Chanel - 583 Taboo



Még valamikor tavaly ősszel bukkantam erre a körömlakkra, és a swatch-okra róla, és akkor már azonnal tudtam, hogy ez a lakk csodás, de valószínűleg soha nem lesz az enyém... Azon a borús délutánon  ez megváltozott, és abban a pillanatban a Föld legboldogabb embereként léptem ki a Douglas-ből.
A képeken ti is egyből meg fogjátok érteni, hogy miért. Sötét indigókék alapba tömtek rengetegféle csillámot és pelyhecskét, így egyfajta galaktikus világképet létrehozva. Sejtettem már akkor, hogy a körmeimen nem teljesen ez lesz látható, mert már több ilyen típussal is találkoztam, de ha már csak a fele megvalósul, és tapsikolok örömömben. :)
Az üveg tapintásánál egyből érezzük, hogy ez nem mindennapi termék. Minden egyes porcikájából sugárzik az elegancia és a minőség. 13 ml-es az üveg, így jócskán ellátnak minket ezzel a csodálatos lakkal.Az ecsete is átlagosnak mondható, de hihetetlen egyszerű volt használni. Na, de végre nézzük meg hogyan is működik ez a körmeimen.




Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az én ízlésemre keverték ki. *-* Egyszerűen el vagyok tőle ájulva, és legszívesebben állandóan csak dédelgetném. Nyilván ebben közrejátszik az is, hogy egy Chanel termékről van szó, így van némi elfogultság is, de a név kötelez, így a minőségben sem kellett csalódnom. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy a képeken egy, azaz EGY réteget láthattok. Már így is tökéletesen látszódik ez a körmöknek szánt mennyország. Itt már nem is igazán földi dolgokban kell gondolkozni, hanem ez maga a világegyetem. Ha kikerülnék a világűrbe, és színeket is lehetne látni, akkor én erre vágynék. 



Lehetetlen vele betelni, egészen egyszerűen a függője lettem. Ennek ellenére nem merem olyan sokszor használni, mert elképzelni sem tudom mi lenne velem nélküle. Mivel egy rétegre volt csak szükségem, így gyakorlatilag 10 perc alatt el lehet készülni egy lakkozással. Most gondoljatok bele, van amikor egy óráig is elhúzódhat, vagy akár több ideig... 


Összességében nem is tudnám tagadni, hogy beszippantott ez a márka, és teljes mértékben megértem azokat, akik a Chanel mellé teszik le a voksukat. Jó, vannak olyan színek, amikre nem biztos hogy beruháznék, de ha piacra dobnak valami hasonló Miss Universe jelöltet (vagy éppen győztest), akkor elgondolkozok azon, hogy megéri a befektetést. 

Egyébként mindenkinek van egy nagyon jó hírem is. Találtam két olyan körömlakkot is, amelyek elérhetőek mindenki számára, és rettenetesen hasonlítanak erre a körömlakkra. 

1. Sally Hansen - Belle of the Ball


2. China Glaze - Let's Groove


Ezeken kívül még sok más márka is előrukkolt ilyen színnel, amiket természetesen csak akkor vesz észre az ember, amikor már megvan a hőn áhított körömlakk, de érdemes nyitott szemmel járni. :)

Nektek hogy tetszik ez a körömlakk? Van esetleg Chanel csoda a kollekciótokban? Elégedettek vagytok vele?




Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




16 comments:

  1. Te jóságos ég, ez valami káprázatosan gyönyörű! *.* Most nagyon irigykedem :P

    ReplyDelete
  2. Fantasztikus a lakknak a színe :) Gyönyörű :D

    ReplyDelete
  3. az üveget elnézve azt hittem pirosasabb lesz, de amúgy gyönyörű *-*

    ReplyDelete
  4. Egy egész galaxis került a körmeidre *-* Tényleg gyönyörűségesen csodaszép, bár én nagyon sajnálom, hogy nem egy az egyben az kerül fel, mint amit az üvegben látni. Szinte hihetetlen, hogy ez mindössze egy réteg :O Használd egészséggel, dédelgesd helyettem is :3

    ReplyDelete
  5. Á, nem fogok venni ilyen drágát, az tuti :) Nagyszerűen áll a körmeiden, jó választás volt.

    ReplyDelete
  6. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  7. Haha! Nővérem megígérte, hogy megkapom tőle névnapomra ezt a lakkot :) Mikor legutóbb chnelt vettem egy tavaszibb színre tettem le a voksom, és beleszerettem én is a márkába teljesen... de a Taboo nagyon tetszett már akkor is, csak szerettem volna egy kevéssé téli színt, és sikerült rávennem tesómat egy gyenge pillanatába, hogy megvegye nekem a Taboo-t, szóval minden ok :D :D Amúgy nagyon elégedett vagyok az enyém is egy rétegben tökéletes és álom vele lakkozni :)

    ReplyDelete
  8. Ezt a lakkot már én is réges-régen kinéztem, de valahogy soha nem tudtam rászánni azt az összeget amennyibe kerül. Viszont már elképesztően bánom, hogy nem vettem meg idáig, legközelebb ha akció lesz mindenképpen lecsapok rá. Legutóbb 20% akcióban volt és akkor nem vettem meg, azóta is verem a fejem a falba. Mostmár 10% akcióban is elvinném :) Gyönyörűséges!

    ReplyDelete
  9. Ha PONTOSAN úgy nézne ki a körmeimen, mint az üvegben, akkor gondolkodás nélkül megvenném, de így szerintem kinézetre nem nagy szám, főleg ennyi pénzért.

    ReplyDelete
  10. Pont ma mostam le magamrol,mert elkezdett a nagy domestosos takaritasban kopni,de en is ugy vagyok vele,hogy ezt az egy lakkot temessek velem,kenjek a ravatalozoban is a kormeimre,mert orok szerelem.es tenyleg egy reteges,ezt senki sem akarja nekem elhinni.a corvin plazaban a mullerben meg volt a heten 2 darab,a tesztert nem lehet toluk kisirni.

    ReplyDelete
  11. Gyönyörű. de nekem picit másnak tűnik az üvegben mint a képen, az a pirosság-vörösség hiányzik pöttyet belőle.

    ReplyDelete
  12. Hűha, nem titok, hogy a hasonlóan sötétebb lakkok iránt ritkán érzek nagy szerelmet, de ez valami csodás, mintha egy egész galaxis lenne abban az üvegben, hát még a körmeiden! *.*

    ReplyDelete
  13. Szép darab! :)
    Én is szemezgettem vele, de végül a Diorific Minuit jött velem haza.

    ReplyDelete
  14. Megaera: Ne is mondd, el sem hiszem, hogy az enyém. :) Najó... :D Mégis.

    Mazsola Világ: Örülök, hogy tetszik! :)

    bree: Én megnéztem a tesztert is, így nem ért meglepetésként.

    Dii: Haha, dédelgetni fogom. ;) Amúgy tényleg teljesen olyan, mint a galaxis. egyszerűen imádom. :)

    Audrey80: :D Ajándékba viszont nagyon jó.

    Henriett Kovacs: Örülök, hogy tetszik! :)

    Zsozsó Sakklakk: Hahaaa :D Látod, így jó Chanelhez jutni, bár ha van egy szép szín, és összegyűjtöd rá, akkor még értékesebb. :) Egyébként nem csodálom, hogy ezt kérted tőle. :D

    Yndre: Na, hát amikor le van árazva, vagy van rá valamilyen kedvezményed, akkor kötelező darab! :)

    Névtelen: Mivel vannak kint teszterek az üzletekben, pláne ahol Chanelt lehet kapni, így nem érhet senkit sem meglepetésként, hogy kicsit másmilyen. Szerintem így is egy roppant különleges szín, így minden centjét megéri. Van amire érdemes költeni. (Bár én szerencsére kaptam)

    suzie: Nem csodálom, hogy te is hasonlóan érzel, annyira csodás ez a lakk! :)

    Mea: Nekem így is tetszik, és így mélységében benne van, csak nem annyira erőteljesen.

    Elíz: Örülök, hogy így megtetszett! És tényleg egy csodás kis galaxis <3

    Erzsi: Hah! Eredetileg én is azért indultam, de mivel nem volt (szerencsére!!) így felfedeztem őt. Sokkal jobban tetszik már. :)

    Nóra: Ugye? *-*

    ReplyDelete