15 June 2013

154. Aden - 94 Green Apple

A mai napra egy igazán nyárias, élénk, extra neonos színt hoztam nektek. Amikor megvettem a dermesztő hideg "tavaszi" napokon, akkor már tudtam, hogy nyáron előszeretettel fogom használni. Nem is tévedtem nagyot, ugyanis, ha neon zöld színre vágyok, akkor ezt a körömlakkot veszem elő. 


Az Aden márkát már nyilván minden körömlakkos ismeri, és feltételezem, hogy szereti is, mivel megfizethető, baromi nagy a színskálája, kis és nagy kiszerelésben is elérhetők és a minőségükkel sincsen probléma. Így vagyok én is ezzel a márkával, ezért szívesen szemezgetek a különböző pultokon/aluljárókban, ahol fellelhetőek.
Az üvege, kiszerelése a szokásos nagy Aden. Oldalról vékony az üvege, az ecsete is teljesen átlagos körömlakk ecset, könnyű vele dolgozni. A kupak is kézre áll, arra sem lehet igazán panasz. De jöjjön a lényeg, a színe!!!



Brutális neon zöld. A képeken annyira nem tükröződik vissza, de tényleg hihetetlen élénk, a zöld alma szín enyhe kifejezés rá. Minden extra mentes, semmi csillám, irrizálás, stb. Egyszerűen nagyszerű. :) Két rétegben használtam a körmeimen, az első  még nem az igazi, de a másodiknál bekövetkezik a nagy BUMM! Nem egy sötétben világító szín, de mégis úgy tűnik az árnyékban.



A száradási idővel, és a tartóssággal is nagyon meg vagyok elégedve, annak ellenére, hogy sok-sok napon keresztül nem tudok egy színt viselni, hamar "ráunok", vagy változatosságra van szükségem. 
Végeredményben tényleg nagyon meg vagyok elégedve ezzel a színnel, így ha Aden lelőhely közelében jártok, mindenképpen ajánlom nektek! :)


Nektek van hasonló lakkotok? Mi a véleményetek róla? És az Aden márkáról?




Maria


Facebook  |  Ask.fm  |  Bloglovin  |  Pinterest




21 comments:

  1. nagyon tetszik. :)
    én nemrég vettem egy Moyra neon zöld lakkot. remélem az is ilyen jól fog teljesíteni. :)

    ReplyDelete
  2. uhh nagyon jó színe van, nekem még csak neon rózsaszín és neon c.sárga lakkom van :)

    ReplyDelete
  3. tényleg nagyon szép:) nekem is egy Moyra neon zöldem van, annak szörnyű a fedése, legalább 4 réteg kell belőle vagy fehér alapra kell kenni...:/

    ReplyDelete
  4. PONT MA kentem fel a nagyon hasonló színű Flormar lakkomat... TELEPÁTIA!

    ReplyDelete
  5. Én is szeretem az Aden lakkokat, van itthon kicsi is meg nagy is, teljesen meg vagyok velük elégedve. Ilyen zöld még nincs, de a képek alapján komolyan elgondolkodtam a beszerzésén :)

    http://glitterfingersss.blogspot.hu/

    ReplyDelete
  6. nagyon szép színe van :)

    ReplyDelete
  7. Totál brutál neon zöld! :D
    Aden-kollekciókból táraztam be még tavaly, amikor akciós voltak a szettek a bookline-on, alig tudtam választani! :)
    Pusza: Reni

    ReplyDelete
  8. Elég vad színe van. :D Nekem is van egy neon zöld lakkom, de magában tuti nem bírnám a körmömön elviselni. :D

    ReplyDelete
  9. kaptál tőlem egy díjat, kukkants be hozzám:))

    ReplyDelete
  10. M.: Remélem nem az a Moyra, amit Panka írt, aminek rossz a fedése... :(

    Gabica: Nekem még egy nagyon jó sárga neon kellene! :)

    Panka: Hát igen, a legtöbb neon lakk alá kell fehér, attól lesz igazán ütős. A díjat pedig nagyon köszönöm! :) Este utánalesek hogyan is működik. :)

    Ingrid: Nálunk ez már nem is kérdés :D

    Manna: Nem fogsz benne csalódni!

    Glitterfinger Lexa: Nekem nem túl sok van, de ami van, azzal teljesen meg vagyok én is elégedve.

    Njoythestyle Reni: Nekem nincsen sok, meg eddig még csak boltokban vettem, meglesem majd én is ott, hátha lesz újabb akció ;)

    Thimmyke: Pedig nyárra a strandra... :D

    ReplyDelete
  11. először azt hittem, h a kalciumos körömerősítő zselét mutatod be, hasonló színe van és ugyanebben az üvegben árulják. :)
    meggyőztél, sosem éreztem még pont ilyen zöld lakkhoz vonzódást (pedig amúgy az életben a kedvenc színem), de most megfertőztél! :D

    ReplyDelete
  12. Ennek tényleg nagyon szép színe van, nagyon tetszik. Én is nagyon szeretem az Aden lakkokat, tényleg az a jó benne, hogy megfizethetőek, tartósak és sok szín közül tudunk válogatni. :)
    Ha van kedved nézz be hozzám is, a napokban indítottam el a blogomat. :)
    blogfrombarby.blogspot.com

    ReplyDelete
  13. Én nem szeretem a neont, de így Rajtad nem rossz :]

    ReplyDelete
  14. de szép szín <3

    ReplyDelete
  15. Hol lehet ilyet venni a környéken? :-)

    ReplyDelete
  16. Nagyon kúúl! Én Moyrából láttam hasonlót, de ezen legalább látom hogy néz ki a körmökön, úgyhogy lehet hogy inkább ilyet veszek :)

    ReplyDelete
  17. dyna: A blogok "átka"... :D olyan is megtetszik, amire nem is gondolnánk.

    Barbara Sajcz: Igen, az Aden egy hihetetlen jó márka! :)

    CRaPTRaSH: Pedig nyáron nagyon jók! :)

    djkaty: Ami tuti, az a Vértes Centerben lévő kis parfümös bódé az ékszeressel szemben a földszinten. :) Ez is onnan van. :D

    Lakk Matt: A Moyráról írta már itt Panka, hogy nem annyira jó =/ Ha egyre gondoltok, így látatlanban én is ezt ajánlom.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi. :-) Azt tudod, hogy megemlítettelek egy videómban? :-D

      Delete
    2. ÁÁÁ, nem :D Mint tudod, most levegővételre is alig van időm =/ :D ;) Amúgy mi okból? :D

      Delete
    3. Megmutattam benne a gyerektusfürdőt, amit akkor vettem, és elmeséltem, hogy mikor vettem :-)

      Delete