16 June 2014

367. Jelentés Hollandiából 3. rész

Mostanra már ideje volt egy újabb hollandiás bejegyzéshez, így hozzá is láttam, hogy beszámoljak nektek arról, hogy mi újság errefelé, az én kis életemben. :) Áprilisig Apeldoorn-ban éltem, majd hazautaztam pár hétre, ugyanis egy újabb nagy kaland előtt álltam. Ez annyit jelent, hogy egy másik városba költöztem, ami teljes mértékben különbözik az előzőtől. Ez pedig nem más, mint Amszterdam! Költözés előtt és után is sok izgalmas dolog történt velem, így most ezeket osztom meg veletek.
Plusz egy kis "játékra" is szeretnélek titeket meginvitálni. Ha van kérdésetek Hollandiával, vagy az au pair-kedéssel kapcsolatban, akármi, akkor írjatok nekem egy e-mailt, és én ezeket összeszedem, és megírom egy külön bejegyzésben. Így arra is választ kaptok, ami személyesen titeket érdekel! :)

mariasnail11@gmail.com

Kezdjük is akkor a beszámolókat! ^^ 

Keukenhof


Ez az egyik olyan hely, ahova minden Hollandiába látogatónak egyszer el kell mennie (március- és május közepe között, mert csak ekkor van nyitva). Ez tulajdonképpen egy hatalmas nagy kert mérhetetlenül sok virággal, főként tulipánokkal. Mindegyiknek megvan a saját kis nevük, amelyeket táblán is jeleznek, szabadtéri nézelődés mellett találunk pár épületet is. Éppen akkor, amikor voltam, egy orchidea kiállítás is volt, így engem még inkább el tudtak varázsolni. De beszéljenek helyettem inkább a képek, nézzétek meg mennyire csodálatos!









Tényleg hihetetlen élményt nyújt, és ha pont jó időben mentek, nem amikor a tömegnyomor van, akkor még fel is lehet töltődni. Elég leülni az egyik kávézóba, sütit majszolva, tulipán illatban fürödve, és készen is van a napi relaxáció. Egy kört mindenképpen megér.



Haarlem 


Óóóó, Haarlem. Egy csodás kis városka Hollandia partjainak közelében. Facebook-on megismerkedtem egy holland szakos lánnyal, aki szintén itt au pair, így meg is beszéltünk egy találkozót. Ellátogattam a "városába", és már megértem, hogy miért szeretik annyian. Egy apró ékszerdoboz tele érdekesebbnél érdekesebb és furcsábbnál furcsább boltokkal a szokásosak mellett. Képekkel ezt alá is fogom támasztani... :D Plusz rendelkezik egy piaccal is. Amit fontos tudni, hogy aznap degeszre tömtük magunkat, és csak pár eurót költöttünk, annyi kóstoló volt kitéve. 





Ezek után a látogatások után ellátogattam a családomhoz, és barátaimhoz Magyarországra. Mondanom sem kell, hogy abban a három hétben mennyire jól éreztem magam annak ellenére is, hogy több bölcsességfogamat is kiműtötték, így abban az időszakban csak gyógyszerrel tudtam létezni. :D Ellátogattam a Naillandbe is, esti szalonnasütések, felelsz vagy merszek, és egyéb események tették még szebbé ezeket a napokat. :) Kicsit nehezen is jöttem vissza, de ami ezután következett, arra tényleg nem számítottam, legalábbis arra nem, hogy ennyire jó lesz!

Amszterdam


Szóval, új család, új gyerkőcök, új város, minden annyira más. Itt hatalmas a nyüzsgés, ugyanis nem csak szimplán egy fővárosról van szó, hanem egy olyan helyről, ami világszerte hatalmas látványosság, és közkedvelt a turisták körében. Gyakorlatilag a Föld minden pontjáról látogatnak ide az év minden szakában. A centrumban holland beszédet nem is igazán lehet hallani. Ha éppen fotózkodni szeretnénk ezen a feliraton, akkor ki kell kerülnünk milliónyi embert, de akkor is tele lesz másokkal a kép. :D Én egyébként igazán a sűrűjében lakok, a Vondelpark mellett, ami kicsit olyan, mint New York Central Park-ja. Legalábbis nekem mindig az jut róla eszembe. Hihetetlen érdekes egy hely, mindig tele van futókkal/biciklisekkel/anyukákkal a gyerekeikkel, különböző épületekkel, stb. A kikapcsolódás egyik alaphelyszíne a holland fővárosban. Amellett, hogy mindenki piknikezik, grillezik, kacsákat néz ott, az élővilága is igazán gazdag. A nádasokban mindenféle madár fellelhető, még PAPAGÁJOK is. Nem viccelek. Nem igazán tudják, hogyan is kerültek oda, de mégis ott élnek. A hétköznapjaim nagy részét egyébként itt töltöm a gyerekekkel, mivel több játszótér is van, és nekik ez a kedvencük. :)

A belvárosban mindenféle bolttal szembetalálkozhatunk, érdemes mindenhova benézni, ugyanis sosem tudhatjuk, hogy mit fogunk találni. Forever 21-től Zaráig, H&M-ig, River Island-ig, Bershkáig, sok-sok üzlet megtalálható, rengeteg körömlakkal. Minden sarkon van egy Douglas, ha éppen olyanba szaladunk bele, akkor külön MAC résszel. Van a Flormarnak is külön boltja, The Body Shop-ba minden sarkon beleütközhetünk, ráadásul vannak olyan drogériák, ahol hatalmas akciókkal árulják a High end termékeket. Tényleg mindenhova érdemes belesni. Amit érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a vásárlást, ha idelátogattok, akkor hétköznapra időzítsétek. Ugyanis hétvégén nem túlzok azzal, hogy egyes üzletekben akár 2 órát is sorban kell állni próbálásnál és fizetésnél is. Szerencsére nekem a kedd délutánjaim szabadok, így akkor jöhet a bűnözés is. ;)

Ezen kívül, ami még fantasztikus, hogy nagyon sok múzeummal találkozhattok, és nézhettek meg. Nekem az új családom nagyon rendes volt, és egy kártyát ajándékoztak nekem, így a legtöbb helyre ezzel beléphetek belépőjegy vásárlása nélkül. Így szabad óráimban ezekre a helyekre is szívesen látogatok. Képek között majd ilyeneket is láthattok. 
A fotók után pedig az egyik legjobb dologról is szót fogok ejteni, ami nyáron nem mellékes.















Zandvoort


A helyzet az, hogy Amszterdam eléggé közel van a partokhoz. Na már most. Ha az ember ennyire zsúfolt helyen él, ráadásul nyár van, akkor a legjobb hely a kikapcsolódáshoz mi más lenne, mint a tengerpart! ^^ Vonattal mindösszesen fél órányira található Zandvoort, ami egy csodás kis városka. Egyik oldalát füves homokdűnék szegélyezik, a másikat pedig a csodás Északi-tenger. A part nagyon hosszú, végig éttermekkel, szórakozóhelyekkel, ráadásul homokos, így a vízi cipellőket is otthon hagyhatjuk. Általában fagyis/édességes/halas autó is körbejár, így nagyjából mozdulnunk sem kell azért hogy ennivalóhoz jussunk. Maga a zen megtestesülése. A vasútállomás is nagyon közel van, nem túlzok azzal, hogy 2 perc gyalog. A víz nem borzasztóan hideg, kagylókat is lehet gyűjteni, és ha süt a nap, akkor a 18 °C is 30-nak érezhető. 







Egyelőre így tengetem napjaimat, szerencsére soha sincsen egy szabad pillanatom sem, maximum este, amikor már hulla fáradt vagyok. Így az idő is gyorsabban telik. Néha ennek örülök, de mondjuk amikor a parton vagyok, akkor kevésbé. :P 
Ne feledjétek, ha kérdésetek van, akkor írjatok a mariasnail11@gmail.com e-mail címre! :)




Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 



4 comments:

  1. Még olvastam volna! A képek gyönyörűek.

    ReplyDelete
  2. Furcsa dolog ez az au pair-kedés, én nem tudnám más gyerekeit "nevelni", szerintem erre születni kell. Én kicsit úgy érezném magam mint egy házicseléd. :) De lehet, hogy azért vagyok ennyire szkeptikus mert nálunk Angliában sok magyar lánytól hallottam, hogy itt elég lekezelően bánnak az au pair-ekkel. Persze, hogyha Te normális családnál vagy, az biztosan jó lehet... :)
    Egyébként angolul szoktál a gyerekekkel beszélni, vagy már beszélsz folyékonyan hollandul?

    ReplyDelete
  3. Nagyon tetszett az élménybeszámolód, a képeken átjön, hogy igazán jól érzed magad, árad belőled a boldogság :) A medúzatartós a kedvencem :D

    ReplyDelete
  4. Nagyon jó volt ez a poszt! :) Csodás az összes kép :)

    ReplyDelete