29 June 2014

372. 100 Happy Days - Part 4

Huha, nagyon régen véget ért már ez a kihívás az Instagram-on számomra, de eddig még nem volt akkora lélegzetvételnyi időm, hogy az utolsó szakaszáról beszámoljak nektek. Most azonban egy kis megfázásnak köszönhetően "le lettem láncolva" a laptopomhoz. Remélem szívesen fogadjátok a legutolsó bejegyzést is ebben a témában! ^^

100 Happy Days - Part 4


Az első részt ITT tekinthetitek meg, a másodikat  ITT, a harmadikat pedig ITT


Day 76: Ott hagytuk abba az előző képsorozatot, hogy végre hazautaztam pár hétre. Nos, ennek azon kívül, hogy találkozhattam a családommal, barátaimmal még olyan előnye is volt, hogy megkaptam a megrendelt lakkjaimat is. Mint például ezt a 3 csodálatos Zoya-t!


Day 77: Már hiányzott az az igazi magyar magazin feeling, amikor elmegyek az újságoshoz/Tesco-ba, és kiválogatom a megfelelőeket. Akkor leginkább a könnyedebb hangvételű női magazinokra voltam ráhangolódva, így jött a Joy és a Glamour.


Day 78: Éééééééssss! Végre eljött egy újabb délután a Nailland-nél! *-* Hihetetlen jól éreztem magam, mert a lakkok mellett természetesen a társaság is kitűnő volt. 


Day 79: Amint kikerült facebook-ra, hogy megérkezett a piCture pOlish Limited Edition kollekciója, én abban a pillanatban leadtam a rendelésemet. Mert egészen egyszerűen KELLETT az Aurora. Megértitek, ugye?


Day 80: Az otthon eltöltött időm egyébként nem csak láblógatással telt, hanem folyamatos fogorvoshoz járással is. Ugyanis ki kellett műteni több bölcsességfogamat is. Előnye: nem volt más dolgom, mint azon gondolkozni, hogy milyen lakkot kenjek fel két cikk között. Merthogy pihennem kellett. 


Day 81: Nagy örömömre szert tettem egy Pet'la Plate lemezre is, amire roppant kíváncsi voltam. Jelenleg is tesztelés alatt áll, de eddig nagyon szeretem! :)


Day 82: Barátnőm meglátogatott két nagyobb fog(hely)fájásom közben, anya egy kis nyalókával is meglepett minket, így igyekeztünk elütni az időt. Persze a lakkok is előkerültek. Mert miért ne?


Day 83: Na ez az én legújabb dilim. Egyszerűen imádom ezt a játékot! Nem mellesleg sikerült is kiraknom azt a bizonyos 2048-as számot! :) Mondjuk arról nem került ki kép...


Day 84: Engem is elkapott a Rio láz, így amiket lehetett be is szereztem. Még egy két helyen fellelhetőek, így szerintem érdemes kutakodni. Remélem nem fogtok megharagudni azért, amiért hozok majd róluk még pár bejegyzést, de egyszerűen annyira megszerettem őket, hogy nem hagyhatom ki. 


Day 85: Ezt a két darabot ajándékba kaptam (Köszönöm! ^^), és mindkettőnek naaagyon örülök. A pillangós felső, amit gyakrabban hordok, mert egyszerűen annyira kényelmes, és pihe-puha. 


Day 86: Mielőtt visszautaztam Hollandiába, szükségesnek éreztem, hogy újratelepítsük a kicsikét. Szerencsére elég hamar meglettek vele, és újra tökéletesen csúcssebességgel pörög az én kis laptopom. :)


Day 87: Újratelepítés=új háttér. Beletelt egy kis időbe, amíg összeválogattam mindent a mostani háttérhez, de szerintem mindenképpen megérte! Egyszerűen imádom! 


Day 88: Szükségem volt már egy rendes bevásárlásra, mert akadtak olyan dolgok, amiket már rendesen elhordtam (pl táska, fürdőruha...). Pár óra alatt sikerült is mindent összeszedni. Ebből csak másfél volt a bikinipróbálás. De szerencsére meglett a tökéletes darab. :) 


Day 89: Nem tehetek róla, de bundás-mogyoró függőségben szenvedek. Ki is merem jelenteni, és kilószámra tudom magamba tömni. Ennyi. 


Day 90: Van egy fagyizó Dunaalmáson (vagy már Neszmély?), ahol a leges legfinomabb csavaros fagyit osztogatják. Komolyan mondom nem lehet megunni! Még jó, hogy autóval közel van. ^^


Day 91: Sikerült fodrászhoz is eljutnom, és szóltam neki, hogy nem kell kíméletesnek lennie, ami töredezett, vagy elvékonyodott, annak mennie kell. Nekem nincs rá szükségem. Végül annyira szuper frizurával távoztam, hogy onnantól már csak a tükröket kerestem. :D Amúgy igen, egy kicsit még duzzadt a fejem a műtét után... 


Day 92: Volt az a bizonyos vásárlás, és volt ez a bizonyos farmer, amit én ott mertem hagyni. Fogalmam sincsen miért, mert azóta ha az idő is engedi, nem lehet rólam leszaggatni. Tökéletes boyfriends jeans a Zarából. Tö-ké-le-tes. 


Day 93: Ohhh *-* A szomszédban születtek pöttöm nyuszikák. *-* Nem hiszem, hogy ehhez több szó kellene. *-*


Day 94: Elérkezett ez a nap is. Kicsit félve az ismeretlentől, de visszarepültem Hollandiába egy teljesen más városba, egy új családhoz. :) Azóta sem bántam meg. :)


Day 95: Ez a hely, mint már tudjátok, Amszterdam. Igaz, hogy nem volt a legszebb az időjárás, de hát na, ez Amszterdam. :)


Day 96: Megtörtént az első shopping nap is. Olyan boltokat fedeztem fel, és olyan lelőhelyeket, amelyekről eddig fogalmam sem volt... Eddig... ;)


Day 97: New York pizza után a másik kedvenc nasizós helyem egy Ben&Jerry's hely, ahol tényleg minden van, mi szem-szájnak ingere. Maga a paradicsom. Ha itt jártok, mindenképpen térjetek be!


Day 98: Nos, erről már írtam nektek, de akkor is és most is annyira örülök, hogy ilyen közel van Zandvoort, hogy nem bírok betelni vele! :) 


Day 99: Végre volt arra is időm, hogy leüljek, és kicsomagoljam a körömlakkjaimat, majd elrendezzem őket a dobozukban. Mára már teljes a rend. :D


Day 100: Végül az utolsó nap... Az imádott Zara nadrágomban, az imádott Tamaris szandálomban, ami a föld egyik legkényelmesebb darabja... Ezen a napon visszatértem oda, ahol minden kaland elkezdődött, azaz Apeldoorn-ba. :) Köszönök mindent!

Hihetetlen jó élmény volt véghezvinni ezt a 100 napot, még ha néha (be kell valljam) csúsztam is egy-egy napot. Bármikor újrakezdeném, és az sem kizárt, hogy valamikor újra folytatni is fogom. Szerintem rettentően fontos megtalálnunk minden napban azt, ami boldoggá tesz, még ha ez éppen csak egy csoki is. Nem feltétlenül kell ezt megosztani a nagyvilággal is, elég csak este lefeküdni, behunyni a szemünket, és csak hálát adni mindazért, ami pozitív érzelmekkel töltött el azon a napon. Higgyétek el egyre több és több fog jönni! ^^



Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




6 comments:

  1. Jobbulást! Jó képek :) Mennyi finomság :D
    Nagyon jó lett a hajad, nekem is volt ilyen fazonú, ráadásul olyan jól levágták, hogy magától beállt, szárítani sem kellett.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi, már jól vagyok! ^^ Igeeen, én is nagyon szeretem így a hajam, bár már ehhez képest jól megnőtt.

      Delete
  2. De gyönyörű az aurora, eddig sosem csábultam el rá, de a képed láttán hm... elgondolkodtam :P A hajad brutálisan jó lett, a nyuszi imádnivaló a sok finomság (és körömlakk :P) láttán pedig csorog a nyálam :P

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szerintem, ha teheted vedd meg! Egy percig sem fogod megbánni!

      Delete