18 November 2013

258. Manikűrvadász 5. forduló

Újra jön a manikűrvadász, és újra ellepjük ma este a blogok világát a csodás kis körmös bejegyzésekkel! :) Extra lelkesen vártam ezt is, viszont az erre fordított időm az nagyon kevés volt. Persze ez némi hétvégi lustaságnak is köszönhető, de nagyobb részben tényleg nem volt rá időm. Még mindig folyamatosan zajlik az élet, nem is tudom, hogy egyáltalán abbamarad-e. :D Ettől függetlenül MA délelőtt már korán befejeztem a házimunkát, gyorsan a vasalással is elkészültem, és jöhetett az alkotás. :) 


No, én a sorsoláson Juditot kaptam, aki a Lakkalandok c. blogot vezeti, ráadásul ahogyan olvastam pont a manikűrvadász adta meg neki az utolsó lökést a kis oldala elindításához. :) Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy egy bejegyzésben több manikűr is van, bevallom, először csak gyorsan végiggörgettem a blogot. De végül megtaláltam azt, amit el szeretnék készíteni. :) Az eredeti manikűr ez volt:


Most pedig jöjjön az én verzióm, egy cseppnyi átalakítással:




Szinte a teljes koncepciót ugyan úgy hagytam, mindegyik körmömön megmaradt az eredeti szín, viszont a minta, ha jól látom nyomdázva volt a másik manikűrön, én viszont ecsettel pingáltam ki a középső ujjamat. Ezen kívül a közepét egy kis pirossal is megbolondítottam, így még inkább egyben van az összkép. :)
Izgatottan várom a következő fordulót is, és teljes lelki nyugalommal mondhatom, hogy azon is részt fogok venni! :)

Nektek hogy tetszik ez az alkotás? Részt vettetek a Manikűrvadászon?

Többiek munkái:




14 comments:

  1. Csodás lett! :) Egyértelmű, hogy a tiéd tetszik jobban, bár az eredeti is szép. :)

    ReplyDelete
  2. Ez nagyon jó lett, nagyon tetszik!

    ReplyDelete
  3. Csak annyit mondok, hogy csináld meg nekem is! Most! Léccííí! :D

    ReplyDelete
  4. Tetszik, nagyon jó színeket használtál :)

    ReplyDelete
  5. Imádom *-* nagyon szép lett! Igaz a leopárd mintával nem vagyok kibékülve, de jól mutat a körmödön :)

    ReplyDelete
  6. Nagyon szép a kivitelezés és a színek is!

    ReplyDelete
  7. Szép lett, újra megjött a kedvem egy kis leopárdmintához :)

    ReplyDelete
  8. PAncsi, djkaty, Moon Angel, Gabica, Erzsi, bree, Szilvia A., Audrey80, Azrail: Köszönöm! :)

    Klaudia: :DDDDD Köszi, hát sajnos nem tudok online festeni, még. :DDD

    Elíz: Akkor hajrá! és bejegyzést róla a blogon ;)

    ReplyDelete
  9. nagyon szép lett:) úgy szeretem a leopárdos körmöket:D

    ReplyDelete
  10. Hát, meg kell hagyni, tényleg csodás! :)

    ReplyDelete