1 January 2014

286. HELLO 2014! Essence és Catrice szortimentfrissítés

Boldog új évet kívánok mindenkinek!!!


Eljött a következő év, remélem tegnap mindenki a lehető legjobban töltötte az estét, és ma nem tölti a napját különböző egészségügyi intézményben, mint beteg. :D Én a családommal töltöttem az időt, most ezt éreztem a lehető legjobb kikapcsolódásnak, ugyanis 2014-ben örülhetek, ha 3-4 hetet velük leszek. Géllakkoztunk, körömlakkoztunk, és teletömtük magunkat, így minden tökéletes volt. :)

Ebben az évben több újdonság is színre lép. Elsők között említeném a blog külsejét. Eddig évszakonként változott a háttér, a színek, stb. Most viszont teljesen minimál külsővel láttam el, így már csakis a lakkokra kell koncentrálni. Semmi sallang, egy irányba terelődik a figyelem. 


De jöjjön két igazán nagy hír. Tegnap éjjel gondoltam körül nézek az interneten, még nem tudtam aludni. Aztán hatalmas felfedezésre jutottam. Néhány blogon/honlapon már bemutatták, hogy melyek azok az Essence és Catrice termékek, amik idén a tél végi frissítésnél bekerülnek. Akkor tudtam már, hogy ezt azonnal meg kell osztanom veletek, ugyanis tényleg hatalmas változások jönnek, eléggé felcsigáztak. Tudom, ha hirtelen jönnek ezek a hírek, buldózerként végigmennek a blogokon, és én eléggé ki szoktam már akadni, ha a 10. helyen olvasom. Remélem most még nem fogtok így érezni, és szívesen nézitek majd, mivel lep meg minket ez a két cég. :) Csak a körömlakkos dolgokat írom le, semmi mást, gondolom ez érthető. Azért azt leszögezném, hogy innentől nem lesz minden kiadásról bejegyzés, Ingridnél erről mindig értesülhettek, én is csak őt szoktam végigolvasni. :D 
Akkor kezdjük is!

Catrice szortimentfrissítés 2014


Itt nem lesz olyan nagyon sok változás körömlakkok területén, viszont bekerülnek a kollekcióba végre a homok hatású lakkok is! Ahogy néztem ebben az évben is intenzíven jelen lesznek, és én ezt cseppet sem bánom. Nézzük miről is van szó.

Crushed Crystals

01 Royal REDding | 02 PLUMdogMillionaire | 03 Shooting Star | 04 Oyster & Champagne | 05 Stardust | 06 Call Me Princess
Remélem élőben is legalább ennyire jól fognak kinézni, és a felületük is kiváló lesz, ugyanis ez egy nagy szerelem kezdete lehet közöttünk. Nem titkolom, hogy ez a finis közel áll hozzám, ráadásul a Catrice újabb színvilágokkal köszönt bennünket, és ez végre felüdülés. Az áruk drágább lesz, mint a normál lakkoknak, viszont még csak euróban tudom nektek ideírni, abból már lehet egy kicsit következtetni.
€ 3, 29

Ultimate Nail Laquer

57 Karl Says Trés Chic | 58 Meet Me Á Paris | 48 Emerald Bay | 49 Keep Pool | 52 Where Is My Ferrari

46 Berry Potter & Plumbledore | 47 Orango Bloom | 50 Glitterazzi | 55 Get The Blues | 51 I'm So aNude

53 Inner Purple Of Trust | 54 My APPricot | 56 Minter Wonderland

Összesen 13 új csodás színnel gazdagodik a kollekció, ami a szokásos közepesen jó minőséget hozza. Van egy-két érdekes árnyalat, viszont ezek annyira még nem mozgattak meg. Persze ez élőben átalakulhat, a változtatás jogát fent tartom. :D Ami viszont még mindig hihetetlen kreatív, az a névválasztás. Imádom! Tanulhatna tőlük pár cég. Az áruk változatlan marad.

Catrice háza táján összesen ennyi változás jön körmös területen, viszont érdemes megnézni a többi terméket is, nagyon jó darabok kerülnek ki a polcokra. ITT meg tudjátok nézni azokat is. A kifutó termékekről pedig ITT olvashattok. :)


Essence szortimentfrissítés 2014


Itt olyan sok változás fog színre lépni, hogy alig győztem utánuk nézni. Nem garantálom, hogy mindegyik termékről tökéletesen pontos leírást adok, vagy mindent tudni fogok róluk, de remélem kielégítő válaszokra leltek majd. Első körben bemutatom az új színeket, toppereket, lakkokat, az ápoló termékeket, majd a különböző díszítő eszközöket. 

Colour & Go Nail Polish

183 be my lucky star | 182 hello rosy | 169 a hint of love | 173 over the rainbow | 176 headphones on!

167 candy love | 168 love me, cupcake! | 170 beijos de brazil | 171 galactic glam | 172 splash!

174 purple sugar | 175 be berry now! | 177 happy end | 178 hello spring! | 179 roller coaster | 180 it's raining men | 181 once upon a time

A színek nem mindenhol annyira izgalmasak, de majd itt is élőben derül ki, hogy meg tudnak-e győzni. Sajnos az előítéletek erősek, de a homok hatású lakkokat majd szemügyre veszem közelebbről is, azok most nagyon jól sikerültek. Aki viszont szeretné a többi sand árnyalatot, de még nem szerezte be, az igyekezzen, ugyanis ki fogják vonni a mostani szortimentből. 

Effect Nail Polish

12 bejeweled | 13 laser show | 101 jewels in the pool | 01 pixie dust

03 glitz & glam | 06 party in a bottle | 10 glitterbomb | 11 party crasher
02 baby, you're a firework | 14 flash powder | 08 heart explosion | 09 hey mister sandman | 04 skyfall | 07 blue-jeaned

Na ezek már sokkal érdekesebbek! Kivonulnak a Twins lakkok, aminek én örülök is, ugyanis egyik sem fogott meg azóta sem, így szemezgethetek majd ezek között. Viszont egyelőre nem tudom, hogy milyen finisek lesznek ezek. Vannak tippjeim, de nem szeretnék csalódni. Ami a legvalószínűbb, hogy csak jól néznek ki, csillogóak, és kész. De ha így van, akkor sem gond (ha csodásan néznek ki....). 

Nail Art Special Effect Topper


Vannak itt is ígéretes darabok, talán ebben az árkategóriában a feather lakkokkal is kísérletezni is fogok. Ezek azok, amelyek a leginkább megfogtak. A többiből van hasonlóm, a töredezős lakk pedig nem létszükséglet. 

Nail Art Effect Nails


Cserélődnek a csillámok, gyöngyök is a polcokon, habár itt sem mutattam túl nagy érdeklődést irányukban, de itt a középsőt azért megnézem magamnak.

Nail Art 3D Jewels Set


Kettő szettet is kapunk, amiben különböző 3D díszítésekkel találkozunk. Ezek olyan eszközök, amelyek egy két különleges alkalommal jól néznek ki, valószínűleg a hölgyek körében hétköznapokra nem lesz túl népszerű. 

Nail Art Do It Yourself Stiker


Ez az a termék, amit egyelőre nem igazán értek. Elvileg bármilyen díszítést tökéletesen lehet vele fixálni. Gondolom egy zselés fedőréteget képez a körmeinken, így hosszabb élettartamot biztosít. 

Nail Candies


Ez az, amire nagyon kíváncsi vagyok! Tökéletes pasztell színeket ígér amellett, hogy ápol, kiegyenlíti a körömfelületet, illatozik is, pajzsként véd, stb. Ebből biztosan szemezgetni fogok, mert tényleg felcsigáztak, ráadásul tavasszal nagyon jól tudnak mutatni. Amitől aggódok, az a fedésük. De majd kiderül minden a maga idejében.

Körömápolás


Essence Studio Nails Pro White Glow: A nevéből már tudhatjuk, hogy fehéríti a körmöket. Ha elszíneződéssel küzd valaki, azoknak lehet, hogy jót tesz.

Essence Studio Nails Moisturizing Cuticle Cream: A körömápolással kapcsolatos termékeket nagyon kedvelem, így krémet, és olajokat is sokszor használok. Mivel én megtaláltam már magamnak a tökéletes dolgokat, így nem is kísérletezek másokkal. Remélem azért, hogy jól teljesít, és majd szívesen olvasok róla teszteket is, hátha meg tud győzni ez is.

Essence Quick & Easy Sponge Nail Polish Remover: Itt is kipróbálhatjuk a szivacsos lemosót, ha a márka többi ilyen termékével meg vagytok elégedve, akkor valószínűleg ezt is kedvelni fogjátok. Feltételezem legalábbis, hogy ugyan azt töltik ebbe is.

Gel Nails At Home termékek


Corrector: Ha hibáztok, amikor felviszitek az alaplakkot, vagy a gél lakkot, és véletlenül félre megy, akkor ez a segítségetekre lehet.

Pusher: Mivel minden művelet előtt fel kell tolni a körömágybőrt, ezért ha valakinek hiányzik még a tökéletes eszköz, ezzel kitölthetitek az űrt. 

Mini Led Lamp: Van egy nagy led lámpa a kollekcióban, viszont ha utazáshoz is vinni szeretnénk a készletet, ez a kicsike nagyon jó szolgálatot tehet. Egyszerű szállítani, és bárhol vagyunk, akármilyen konnektorral rendelkezik az ország, az nem jelent gondod, USB véggel működik! :)


3in1nail oil: Gél lakkozás után tehet jó szolgálatot ez a kis termék. Ápol, erősebbé tesz, és nedvességgel tölti fel a kis kacsónkat. 

Effect gel top coat: Már nem elégszenek meg az átlátszó és francia lakkokkal, jönnek ide is a fedőlakkok. Ha valaki tartós manikűrt szeretne, azoknak nagyon jó lehet, én ilyen sok napon át nem biztos, hogy el tudnám viselni. 


Nail Art Magnetic 


Ezen a fronton is jön változás. Két új mintát is kapunk, plusz egy fedőlakkot, amiről szintén nincsen túl sok információm. A tippem az lenne, hogy nem keni szét a mintát, amire sok más fedőlakk képes. Majd kiderül!

Szóval ennyi volna, amit eddig össze tudtam nektek szedni. Már 3 órája írom a bejegyzést, szóval remélem hasznotokra vált. Ha a többi Essence terméket is szeretnétek megnézni, akkor ITT megtehetitek. Van egy-két szemrevaló dolog, megéri szemezgetni. Ha pedig a kfutó termékekre vagytok kíváncsiak, akkor Lora bejegyzésében ezeket is megnézhetitek!

Hogy telt a szilveszteretek?
Melyik termék érdekel titeket a legjobban az új Essence és Catrice vonalon?



Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




13 comments:

  1. Ajajj :D Ha azt mondom, hogy szinte minden lakk tetszik, egyáltalán nem túlzok :D Ez elég súlyos csapás lesz majd a pénztárcámra nézve, de legfőképp a Catrice Crushed Crystals lakkok, és az Essence Effect lakkjai vonzanak :)

    ReplyDelete
  2. Rengeteg új lakk lesz :O nem is tudom, így elsőre mi érdekelne a leginkább :) Viszont a diy nail art sticker-ről én azt hittem, bármit alkothatsz rá, amit könnye fel lehet majd vinni utána a körömre :)

    ReplyDelete
  3. A lakkok a csúcsok :D Azok a 6in1 cuccok nagyon felkeltették az érdeklődésemet :D

    ReplyDelete
  4. Nem csodálom, hogy felcsigáztak :D Az essence is nagyon odatette most magát, bár a hagyományos lakkjaik közül megint óvatosan fogok válogatni, de az effect lakkok nagyon ígéretesek :) A Catrice-nek meg kifejezetten örülök, hogy az idei laposabb árnyalatok után végre lesznek megint ütős színek a kínálatban :)

    ReplyDelete
  5. Elég jo cuccokat dobnak most piacra, de szerintem előbb a kifutó cuccok közül fogok válogatni. :D

    ReplyDelete
  6. Ide nekem a homoklakkokat! :)

    ReplyDelete
  7. FranCiiska: Nem csodálom, hogy így gondolod! :D Nekem is majd erős szelektálást kell végrehajtanom. :D

    Dii: Lehet, hogy arról van szó annál a matricánál, nem tudom, a németem nem a legjobb.... :D

    Iluss♥: Azok nekem is nagyon felkeltették az érdeklődésemet! :)

    Aggie: Igen, most mindketten kitettek magukért. Nem is gondoltam, hogy ennyi lakkot fognak behozni/lecserélni, de nagyon jót fog nekik tenni. Már hihetetlen unalmas volt számomra. Juj, amúgy pénteken megint Nailland-ezni fogok! ;) :D

    Thimmyke: Nekem ott 1-1 termék van, amit meg szeretnék venni. Meg sem várom, amíg leárazzák, mert azok sajnos elég népszerűek.

    Elíz: Nekem is!!! :)

    ReplyDelete
  8. Annyira várom már, hogy élőben is megnézhessem őket! Majdnem minden tetszik :D

    ReplyDelete
  9. Ajaj, azok a lakkok <3 Boldog Új Évet!

    ReplyDelete
  10. A Catrice lakkokba szerelmes vagyok, főleg a piros és lila sandbe. :)

    ReplyDelete
  11. A 3D-s díszek és a fixáló matrica kivételével mind nagyon érdekel! :)
    Ezek az Essence díszek sajnos nagyon gyermetegek, a matrica pedig nem hiszem, hogy normálisan, esztétikusan bír funkcionálni, de ezek az új Catrice homoklakkok! Nomeg az Essence csillámos lakkok! Remélem, hozzájuk jutok majd!
    bandita

    ReplyDelete
  12. Hű, a homoklakkok gyönyörűek! Azt hiszem, keresnem kell egy Catrice lelőhelyet. :) Bár az essence effect lakkok közt is van néhány izgalmas darab. És a nail candies-re is kíváncsi vagyok. :D A mágneses fedőlakk pedig nem lehet, hogy olyan, mint a matt fedőlakk? o.O Mert az nem lenne egy elveszett ötlet.

    ReplyDelete