31 January 2013

40. The 31 Day Nail Challenge - Day 9 - Rainbow nails

A kihívás első szakaszának az utolsó előtti napjához érkeztünk. Itt már minden szín szerepet kap, ugyanis a nap témája a szivárvány. Magát a természeti jelenséget is imádom, de a körmökön is nagyon szépen mutathat, HA igényesen van elkészítve. Rengeteg otromba manikűrt láttam már ezekből a színekből. Volt ahol túl soknak hatott, de volt, ahol szimplán gusztustalanul készítették el. Éppen ezért nem egy könnyű nap a kihívásban. Nagyon körültekintőnek kell lenni. Én ráadásul maximalista vagyok, silány minőséget nem akarok a kezeimből kiadni. Nem állítom, sőt tudom, hogy nem minden tökéletes nálam, de a törekvés megvan. Ha a szükség úgy kívánja, 3-szorra is lemosom, és megcsinálom. 
Nos, ezt elárulom, elsőre festettem, és így is átjutott a rostán. :) Az eredmény:


Apróbb hibák természetesen akadnak, ha nagyon bele akarnánk köti, lenne mibe, de engem magával ragadott ez a manikűr. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz!
Készítettem nektek minden oldalról képeket!



Akkor nézzük a lépéseket. Alaplakk után én felkentem fehér körömlakkot a színek alapozásához, annyit, amennyi teljesen fedte a körmeimet (nálam ez 3 réteg, de körömlakktól függ). Ezután nagy gonddal kiválogattam a szivárványom színeit, reménykedve, hogy tökéletesen passzolnak majd egymáshoz. Amint megvoltak a színek, ecsettel vittem fel a körmeimre. Ezután a gyűrűsujjamra egy kis felhőt festettem.

Reggel még egy kicsit szürkés volt az idő, de mostanra már ragyog a Nap, így tudtam nektek készíteni pár képet napfényben.




Itt igazán életre kelnek a színek, és szemet kápráztatóak! Ráadásul a fedőlakk jóvoltából ragyog. :D Imádom! :)

A körömlakkok, amelyeket felhasználtam:


Astor - 900 French White
NYC - 200 Rosy Knows (swatch hamarosan!)
Essie - 24 Coral Reef
Maxfactor Max Effect - 31 Satsuma


She Stylezone - 297
She Stylezone - 305
Essence Nail Art Twins - 03 Bonnie
Essence Show Your Feet - 03 Purple Magic

Nektek hogy tetszik? Mi a véleményetek a szivárványos körmökről?

Eddigi munkáim a kihívásra:

6 comments:

  1. Hát nem semmi lehetett megcsinálni :D aranyos lett :) Az essie és NYC lakkoknak gyönyörű a színük *.*

    ReplyDelete
  2. Csak türelem kellett hozzá. :D Hát igen, naaaagyon szépek :) Lesz majd róluk is külön poszt! :)

    ReplyDelete
  3. Cuki lett! Én ezt a témát szivaccsal oldottam meg nyáron. :D

    ReplyDelete
  4. Azon is gondolkoztam, de a következő nap úgyis ombre technikás nap :)

    ReplyDelete