21 October 2013

240. Models Own - Emerald Black

Nyilván már mindenki (legalábbis aki nőnemű, rendelkezik internettel, és némi érdeklődést mutat a körömlakkok irányába) hallott arról, hogy Magyarországon megnyílt a mi kis mennyországunk, a Nailland. Tökéletes kezdeményezésnek érzem ezt azok részéről, akik megvalósították, így végre úgy tudok nektek bemutatni China Glaze, Models Own, Seche, Golden Rose... lakkokat, hogy ehhez ti is hozzájuthattok Budapesten az Árkádban, de pár héten belül webshopon keresztül is. Ez a kis csapat azonban semmit sem bíz a véletlenre, és megleptek pár bloggerinát 4 körömlakkal (amit a saját ízlésükre szerettek volna illeszteni), és egy kuponnal. Én is ezek közé tartoztam, a mákos-zsákom nem hagyott cserben. :) Azonban ez azzal is jár, hogy mindenhonnan a következő márka folyik elénk (én ezt egyáltalán nem bánom, mert nagy kedvelője vagyok, nem véletlen, hogy ő az első a bemutatás sorában). 

Models Own - Emerald Black


Mint említettem, a cég igyekezett minden blogolással foglalkozó hölgyeménynek úgy összeállítani a csomagocskáját, hogy az adott darabok passzoljanak hozzá. Nos, nekem ez sikerült is, bár van egy darab, ami extra furcsa, de arról később. Ez a lakk az én kis zöldes fekete ruhám, amit gyakorlatilag az őszi-téli énemre szabtak. Egyszerűen csodálatos már az üvegben is. Fekete alap, rengeted zöld (néha kékes színben megmutatkozó) mikrocsillámmal. Az ecsete átlagos, az üveg (ami 14 ml-es), kupak kézre áll. Mielőtt kinyitottam volna elfogott az a szorongás, ami ennél a márkánál eddig jelen volt, az pedig a SZAG. Nem illat... Szerencsére most ezt nem tapasztaltam. :) De elég a rizsából, már tűkön ülök, hogy lássátok ti is, amit én....



Kész, én elvesztem. Csak bámulom ezt a csodát a körmeimen. Olyan, mintha egy korom sötét barlangba sétáltam volna, ahol (a nevéhez hűen) a fal tele van apró kis emerald ékkővel. Annyira visszafogottan, mégis lélegzetelállítóan szépen csillannak meg a sötétségben, hogy tényleg nehéz ezt jól leírni.



Lehet, hogy a zene hatása, amit éppen most bejegyzés írás közben hallgatok (U2 - With or without you), de olyan érzésem van, hogy felkavar, de mégis nyugalom árad el bennem, ha megpillantom a képeket, vagy a körmeim (még mindig őt viselem). Azt sem értem miért ez az érzés van rajtam, miközben ezt hallgatom, de ez már mellékes. Viszont ahogy most is forgatom az üveget a kezemben, úgy érzem minden a helyén van, vagy oda fog kerülni. :) 
Tehát két rétegben jön elő ez a csoda, ami átlagos száradási idő után odaköt a körmeinkre. Mikor otthon megérkezett a csomag, engedélyeztem a felbontását, azt viszont nem, hogy elárulják mi lapul benne. Az egészre még apa is azt mondta, hogy tökéletesen rám szabták. Az Emerald Black-re pedig csak annyit súgtak meg, hogy régóta vágytam már ilyenre. Ezután én összeírtam 3 lakkot. Ő is köztük volt, szóval nagyon köszönöm a Nailland-nek, hogy ilyen jól gondoltak rám. :)

Egy kis közérdekűvel zúznám szét a pillanatot így a végén: Van egy új fül a blogon "Kapcsolat" néven. Mostantól itt találjátok meg az elérhetőségeket, és rólam-blogról egy kis szösszenetet. 

Mi a véleményetek erről a mély árnyalatról? Voltatok már a Naillandben?





Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Pinterest




9 comments:

  1. Ó jajjj ez nekem is kell! *.*

    ReplyDelete
  2. Jajj de szééép *-* Én 300 km-et utaztam , hogy bevásároljak , itt vannak a szerzeményeim :
    http://azalanyblogja.blogspot.hu/2013/10/glamour-napi-amokfutas.html

    ReplyDelete
  3. Na ez végre nekem is nagyon tetszik, pedig valahogy nem fogtak meg a Models Own lakkok. De ez....hát ez....

    ReplyDelete
  4. Ez a lakk akkor került kívánság listára amikor hírbe jött, hogy models own lakkok is elérhetőek lesznek itthon, addig csak elérhetetlen álomként csodáltam őt :D Mostmár végérvényesen beleszerelmesedtem, és alig várom, hogy megszerezzem :$

    ReplyDelete
  5. Karácsonyfa-zöld <3 Egy hasonló H&M lakkom van, fel is kenem majd valamelyik nap.

    ReplyDelete
  6. nee, megláttam a karácsony szót és KELL! :D

    ReplyDelete
  7. Moon Angel, CRaPTRaSH, Apterous Angel: Megértelek titeket!!! :D

    Az a Lány: Nekem majd 1200-at kell :D

    Zsozsó: Hohó, pedig nagyon sok szépség van náluk. :)

    Ingrid: Tényleg! :)

    evil-she-devil: Ha körömlakgyártócég lennék, akkor ráírnám neked mindegyikre. :"D

    ReplyDelete