23 October 2013

241. Claire's - Light Denim

Erre a napra egy könnyed színű, különlegesnek ígérkező darabot szeretnék bemutatni nektek. Érdekessége abból adódik, hogy farmer-hatást ígér, amiről fogalmam sem volt pár hónappal ezelőttig, amíg hozzám nem került ez:

Claire's - Light Denim


Nyilván mióta megvettem, azóta több képet, és posztot is láttam róla, gondolom ti is, de hátha valakinek még újdonságnak számít, így semmiképpen sem akarom kihagyni. :) Az üvege a régi Claire's változat, ha szerencsétek van, talán még be tudjátok szerezni akciósan az üzletekben, ugyanis a nagy csere jóvoltából minden ilyen kiszerelést kiárusítanak. 
Az üvegben egyébként annyit látunk, hogy halványkék szín van teletömve ezüstös pehelyszerű valamikkel. A képeken kicsit élénkebb, de igazi világos farmerszín lapul a fiókomban. Naaaagyon kíváncsi voltam vajon mit is rejt ez a farmer-hatás, azonban nem vágtam magam hanyatt tőle.



A szín maga nagyon szép, minden pont jól látszódik, azonban annyi az eredmény, hogy matt lett a lakk felülete. Hú. jó, mit is vártam, hogy szakadt punk nadrág fog kialakulni a körmeimen, ahonnan lóg mindenféle cafatka? :D Ettől félre is tekintettem, és azt néztem, mi lenne, ha ez csak egy sima lakk lenne. Annak nagyon szép. 



Két rétegben szépen fedett, a finisének hála gyorsan meg is száradt. Mint látjátok teljesen egyenletes a felülete, nem csíkozódik, nem lesz foltos, egyszerűen nagyszerű. De ha már Denim nevet kapott, akkor kapjon pár szegecset, és így mégiscsak vagányabbnak érezheti magát. Ehhez egy olyan szettet rendeltem, amit ebay-en fél pillanat alatt meg lehet találni 1-2 dolláros darabáron. :) A szett nevére kattintva egy linkhez is elvezet bennetek, így még csak keresni sem kell.



Mint látjátok sokféle szegeccsel lehettek gazdagabbak, és ha leszeditek a lakkozásról, gondosan megtisztítjátok, akkor ki sem kell dobni, így nem vész el. Feltenni én úgy szoktam, hogy beleragasztom az éppen száradó lakkba. Ha éppen nem dió-gesztenyetöréssel szenvedtek, vagy csináltok egyéb manikűrgyilkos dolgot, fent is marad pár napig. 

Nektek hogy tetszik ez a körömlakk, próbáltátok már?




Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Pinterest





8 comments:

  1. Nagyon szép mani lett, tetszik a lakk is :)

    ReplyDelete
  2. A lakk nagyon tetszik!!

    ReplyDelete
  3. Jó ez a lakk, olyan jeges :D Pont a napokban rendeltem meg ugyanezeket a szegecseket :D Már alig várom, hogy megérkezzen.

    ReplyDelete
  4. Szép lakk, jól néz ki a szegecsekkel, illik is hozzá :)

    ReplyDelete
  5. nekem a sötétebb változata van meg,az jobban jeans-es.de ez is nagyon tetszik

    ReplyDelete
  6. Nagyon szép jéghercegnős manit készítettél! :) Nekem is a sötétebb kék verzió van meg, de ez is nagyon tetszik. :)

    ReplyDelete
  7. Réka, Elíz: köszi! :)

    Glitterfinger Lexa: Na kíváncsi vagyok, hogy milyen manikűröket csinálsz majd belőle! ;)

    Ági: Én azt még csak képeken láttam, meg most az új lakkok között.

    Moon Angel: Köszi! :) Ugyan azt tudom csak írni, amit Áginak. :D

    ReplyDelete
  8. Nagyon szép színe van! Hasonló árnyalatot én is keresek már egy ideje. (: A kis szegecsek szépen feldobják a végeredményt.

    ReplyDelete