13 December 2013

273. The Getting Ready for Christmas Challenge - 5. Blue and Silver

Két nap kihagyás után ismét egy kihívásos bejegyzéssel érkeztem, ami a Like a Candy Shop oldalról indult. Ezen a fordulón is a színeké a főszerep, és azokkal kellett összehozni egy kreatív manikűrt/sminket, ezt mindenki saját maga eldöntheti, de nekem ugye ez kézenfekvő. :D

The Getting Ready for Christmas Challenge - 5. Blue and Silver


Tehát ma elárasztott a kék és az ezüst csillogás. Bevallom, nem ez életem legkreatívabb munkája, mivel most ebben a pár napban nem voltam csúcsformában, és csak az ágyban kínlódtam, de azért ennyit sikerült kicsikarni magamból. Ettől függetlenül én nekem rettentően tetszik, és még mindig ezt viselem (3. napja).




Először is leszögezném, hogy sajnos nem mindegyik képen látszik, valójában mennyire szikrázik ez a kis egyszerű manikűr. Bármilyen gyenge fény is esik rá, azt magába szippantja, és valamilyen furcsa profizmussal úgy veri vissza, mintha egy reflektorral fordultunk volna felé. 



Az elkészítése roppant egyszerű, két sand körömlakkra lesz szükségetek. Én először alapnak felkentem az ezüstöt, majd szivaccsal felvittem mindkettő színből még egy kicsikét. Ennyi az egész. A végeredmény pedig engem egy kicsit a mesebeli havas tájakra emlékezet, ahol minden annyira békés, nyugodt, és csodálatos. :) 

Felhasznált körömlakkok:
Claire's - Silver Sand

A kihívás eddig elkészült állomásai:

Nektek hogy tetszik ez az egyszerűbb manikűr?



Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




13 comments:

  1. Nekem nagyon tetszik :) ötletes :)
    A sand lakkok gyönyörűek :)

    ReplyDelete
  2. Hegesztőszemüveget fel! :D

    ReplyDelete
  3. Hát ez valami abszolútcsodálatos jégkirálynős lett! *.*

    ReplyDelete
  4. Ezek a sand lakkok gyönyörűek, nagyon szép lett!!!

    ReplyDelete
  5. Jajj de szépek így együtt a színek :]

    ReplyDelete
  6. húúú de jóó. *-* hasonló manit csináltam én is múltkor. :))

    ReplyDelete
  7. Szerintem inkább színes cukros :D De én is csinálok hasonlót, nagyon bejön :)

    ReplyDelete
  8. Attól még hogy nem "annyira kreatív" (bár szerintem az is) nagyon szép lett. :) Én sötétkék - türkizben csináltam, és imádtam én is hordani. :)

    ReplyDelete
  9. Azrail, Mazsola Világ, Moon Angel, Nail Judit, Manna, Lilla, Elíz: Köszönöm!

    barbi: Haha, igen! :D

    Klaudia Orbán: Köszi! Én is nagyon szeretem, még mindig ezt hordom, de ma már jön egy újabb manikűr. :)

    Audrey80: Igeeen, vagy kókuszos szaloncukor! :D Nagyon kíváncsi vagyok rá, ha gondolod, küldj egy képet róla e-mailben! :)

    Thimmyke: Köszönöm! Én is nagyon szeretem viselni. :) A "nem kreatívat" úgy értettem, hogy az eddigi kihívásos napokhoz képest nem. :D

    ReplyDelete