22 December 2013

279. Nail Club - 2. születésnap


A decemberi hónap mindenki életében rettentő zsúfolt. Ezzel én is így vagyok, ezen felül itt van a blog is. Születésnap, karácsonyi kihívások, stb... Azonban ma egy újabb különleges naphoz érkeztünk. Ma ünnepli a Nail Club a 2. születésnapját!

 Nail Club - 2. születésnap


Igaz, én még nem egész egy éve vagyok a kis csapat tagja, de már ez is hatalmas élmény volt számomra, és valószínűleg továbbra is az marad. Mindannyiunk hihetetlen ügyes, kreatív és tehetséges, ilyen csapattal jó együtt dolgozni. :) Egy-két taggal már olyannyira jóban lettünk, hogy alig vártuk, hogy végre találkozhassunk. Ez tegnap meg is történt (legalábbis a csapat egyik részével), egy kis Nailland-el összekötve (VÉGRE!!!!!). Annyira megértjük egymás szenvedélyeit, hogy eltelhet bármennyi idő, találkozhatunk először, de mindig nagyon jó beszélgetések alakulnak ki, és egy csendes pillanat sincsen. Ráadásul kávé mellett még fel is pörögtem(tünk). :D

Mára amúgy több dolgot is megbeszéltünk. Az egyik, hogy fotózzuk le azt a kis „szentélyt”, ahol a manikűrök készülnek, a másik természetesen egy születésnapi alkotás. Mivel én kissé nomád életet élek, és nyáron újra költözés lesz, így nem tudok annyira berendezkedni, ez már csak akkor fog végleg kialakulni, hogy ha egy saját kis lakásom lesz. De addig is igyekszem a legjobbat kihozni a helyzetből. Íme, az a hely, ahol minden bejegyzés kezdődik:





Van itt minden, ami szem-szájnak ingere. :) Itt tárolom az alaplakkokat, a lemosót, a vattakorongokat, ecseteket, reszelőket, kézkrémeket, minden félét. A fiókban találhatóak meg a díszítéshez szükséges apróságok, így ha gondolok egyet, akkor csak kihúzom, és már át is látom a helyzetet. A körömlakkok a szoba másik részében vannak, egy külön kis vitrinben, fiókban, ha van rá igény, egyszer azt is szívesen bemutatom nektek. Ami még biztosan kibökte a szemeteket, az az Essence féle otthoni gél lakkozós szett. Amikor nagyon sok munka van, akkor muszáj a sima átlátszó alapot felvinnem, ugyanis egy óvatlan mozdulat, és már le is törtek, vagy épp beszakadtak a körmeim. Ez pedig egy kicsit kezelni tudja a bénaságomat, és megvédi a „fotós kezemet”. :D A sok-sok praktikus eszköz mellett dekoráltam is a helyemet többféle égősorral, gyertyákkal, stb. 

Egy manikűrrel is készülünk mára, amit én a nagy rohanásban nem tudtam elkészíteni, így az otthoni lakkokból kellett ügyeskednem. Eléggé egyszerű, de elegáns megoldás született, két számomra különleges körömlakkból. Külön-külön is fog róluk bejegyzés készülni, de együtt is nagyon jól néznek ki.





Végül, de nem utolsó sorban egy közös kép a csoport egyik részével. :) Köszönöm a tegnap délutánt, hihetetlenül jól éreztem magam! A mámoros körömlakk-ködös pillanatokért, amikor se kép, se hang nem volt, azokért pedig elnézést kérek. :D 

 Balról jobbra: Roni, Flory, Én, Ingrid. :)


Köszönöm, hogy a csapat tagja lehetek, és hogy ennyire jól tudunk együtt dolgozni! :)
Remélem ti, olvasók is mindig szívesen várjátok ezeket a vasárnapokat! :)

Többiek munkái:



Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 




9 comments:

  1. Gyönyörű ez a manikűr, és nagyon aranyos a csoportkép :)

    ReplyDelete
  2. Nagyon szép lett a manikűr :)

    ReplyDelete
  3. Nagyon szép mani lett, :)

    ReplyDelete
  4. Imádom ezt a posztot, olyan cuki. :) Én is köszönöm a tegnapi napot, hatalmas élmény volt. Egyedül nem is lett volna olyan izgi a Nailland, de olyanokkal, akik megértik a szenvedélyem, felbecsülhetetlen. Alig várom, hogy visszamenjek és csinálhassak posztot a lakkocskáimról! :D

    ReplyDelete
  5. Nagyon szép mani: ) egyszer szeretnék egy sminkes - körmös asztalt: )

    ReplyDelete
  6. Szupi poszt lett és a mani pedig gyönyörű :)

    ReplyDelete
  7. Megaera, FranCiiska, fairyland, Mazsola Világ: Köszönöm! :)

    Flory: :DDD Igen, így töb emberrel még jobb volt, bár én csak az ördög szerepében remekeltem, mivel még magamat is nehéz volt lebeszélni egy-eg lakkról, nem hogy másokat... :D

    Azrail: Köszönöm! Nekem ő most átmeneti, de ha lesz saját lakásom, mindenképpen lesz ilyen helyem. :)

    ReplyDelete
  8. Jó kis manit készítettél. :) Örülök, hogy a kis kuckódról is láthattunk képeket.

    ReplyDelete
  9. Tényleg szép együtt ez a két lakk! :)

    ReplyDelete