29 December 2013

284. Manikűrvadász 6. forduló

Ismét összegyűlt jó sok bloggerina, akik egymástól vadásznak manikűröket, így ezen a vasárnapon megint ez lesz a téma.

Manikűrvadász 6. forduló


Sajnos időm az semmi sem volt erre, nem igazán gondoltam át, de ma este gyorsan elkészítettem, amit kiszemeltem, befotóztam, és közzé is tettem. :) Én nekem Ibolya blogját hozta a sors, volt pár technikai gond, de elküldte nekem a képeket a manikűrökről, így minden probléma megoldódott. Azóta szerencsére már meg tudom nyitni a bejegyzéseket, így linkelni is tudom. ERRE esett a választásom, és én így készítettem el:



A fények borzalmasak, de ma mindenképpen szerettem volna bemutatni, így sajnos csak így sikerült. Ráadásul először használtam ezt a csillámos toppert, így most döbbentem rá, hogy ennek kicsit piszkos alapja van... :D De a végeredmény harmonizál az én szememben, így végül is rendben van az egész, és ez a lényeg. :)



Alapnak egy csodás irrizáló Chin Glaze lakkot használtam, majd erre cellux segítségével vittem fel a Models Own csodás liláját, amiről az előző bejegyzésben olvashattatok. Erre került egy Lovely topper, a Blink Blink kollekció Nr 1-es darabja. 

Mi a véleményetek erről a manikűrről? Részt vettetek a 6. fordulón? :)

Többiek munkái:







Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 



9 comments:

  1. O.O Hűha, nagyon tetszik, szép ^^

    ReplyDelete
  2. Nekem nagyon-nagyon tetszik! ** Imádom az a lila toppert. :D A MO lila csodalakkról nem is beszélve.

    ReplyDelete
  3. szééép :) tetszik, hogy ilyen csillogó

    ReplyDelete
  4. Wow, nagyon klassz lett. Igazi ünnepi hangulatú. :)

    ReplyDelete
  5. Szilvia A., Azrail, Mazsola Világ, Erzsi, Emese Darai, Elíz, Viki: Köszönöm! :)

    Réka Réka P: Köszi! Tényleg nagyon csillogó volt! :)

    IsaBella: Köszi! Én is mindegyiket imádom!

    ReplyDelete