26 December 2013

283. Models Own Velvet Goth - 177 Amethyst

Annyira, de annyira vártam, hogy eljussak a Nailland-be, és megvehessem ezeket a lakkokat, hogy amikor ott voltam, minden gondolkodás nélkül levettem a zöldet és a lilát (haulos bejegyzésben a többi szerzeményt is megleshetitek). Azóta ott tartok, hogy kell más szín is, és addig nem nyugszok, amíg ebben a pár napban újra el nem jutok oda. A mai kis bejegyzésben meg fogjátok érteni miért.

Models Own Velvet Goth - 177 Amethyst



Az egész kollekcióból a lila volt az, amit bárki kezéből kiszedtem volna, hogy ha az az utolsó darab. Egyszerűen annyira szép árnyalata ez ennek a színnek, hogy  tényleg nem lehet elmenni mellette szó nélkül. A lilás alapot agyonszórtál ezüst-lila-kissé pinkes csillámokkal, ezzel egy szép dimenziót előállítva körmeinken. 
A lakk állaga enyhén sűrű, de még a kezelhető kategória. Nincsen olyan brutálisan erős szaga, mint az eddig próbáltaknak, így ez is a pro oldalra írható fel a körömlakknak. (Elárulom, hogy a contra részen csak egy apró megjegyzés lesz.) 
Amiről még muszáj említést tennem, az a kupakja. Én telesen oda vagyok érte! Annyira jó ezzel lakkozni, de csak úgy magában is, ha gondolok egyet előveszem, és simizem. :D A szöszöket azért gyűjti, de ha annyira zavar valaki, ragacsos hengerrel egy pillanat alatt meg lehet tisztítani. Körömmel való leszedést azért nem ajánlom, mert akkor az anyagot is megsérthetjük. De ennyi leírás után már nem halogatom tovább, nézzétek meg ti is mibe lettem szerelmes!



Két rétegben fed a legjobban, nagyon gyorsan megszárad, és csodálatos. Tényleg az egyik legszebb árnyalatom a lilából. Olyan szép mélysége van, és annyira eleven, hogy folyton csak bámulom, és a körülöttem lévőket zaklatom folyamatosan azzal a kérdéssel, hogy "Ugye milyen szép???". Biztosan elegük lehet már belőlem, ugyanis ez 3, azaz HÁROM napja megy. Levakarni sem lehet rólam. 



Viszont most jöjjön az az egy kis rossz, amit le tudok írni erről a gyönyörűségről. A felkenés másnapján lepattogott az egyik körmömről. :( Hozzá kell tenni, hogy az nagyon el van vékonyodva, és nagyon laza szerkezetű jelenleg, plusz folyamatos fürdésnek, szaunázásnak vannak kitéve. Azért gondolom, hogy a körmöm állapota lehet a ludas, mivel a többin tökéletesen fent maradt kopás nélkül. Annak még a legapróbb jelét sem vélem felfedezni. :) 
A felülete amúgy teljesen matt, de így még jobban kijönnek belőle a csillámok. Egy kicsit érdes a felülete is, de egyáltalán nem annyira, mint a homok hatású lakkoknál. Nagyon kényelmes és jó viselet bárkinek. Ha még nagyobb csillogásra, és mélységekre vágyunk, akkor egy átlátszó fedőlakkot is tehetünk rá, úgy is elégedettek lehetünk a végeredménnyel.

Összességében nagyon jó vételnek tartom, és akárhogy keresek nem találok kivetnivalót. A lepattogzást is a körmöm rovására tudom felírni, mivel a többinél ezt nem tapasztaltam. Remélem a zöld is ennyire jól fog teljesíteni. Ami még mindenképpen KELL, az a kék. :)

Nektek tetszik ez a körömlakk? Próbáltátok már valamelyiket a Velvet Goth kollekcióból? Mi a véleményetek róla?




Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 





14 comments:

  1. Uramisten, de gyönyörű! :O

    ReplyDelete
  2. Gyönyörű színe van ennek a lakknak :) !!

    ReplyDelete
  3. Nem kifejezetten szeretem a lilát, de ez *.* ez gyönyörű *.*

    ReplyDelete
  4. Tegnap voltam naillandben, megvettem az egész kollekciót :D A zöld már megvolt, és én is ennyire belezúgtam, mint te. Képeken sajnos nincs annyira gyönyörű, mint élőben, így először meg sem akartam venni, de szerencsére hajtott a kíváncsiság :D Húúú ez most annyira beszippantott engem, mint a liquid sand.

    ReplyDelete
  5. Úristen! *.* Ez csodás! Nekem is kell!!!!!!!!! :)

    ReplyDelete
  6. Nekem a kék, a zöld és a piros kell :D De amikor utoljára voltam Naillendben, akkor nem voltak, szóval azt hiszem, el kell mennem a napokban.,,,:D

    ReplyDelete
  7. Valahogy nem tudom eldönteni ezekről a lakkokról hogy kellenek- e vagy nem. Mert valamikor nagyon tetszik valamikor nem. Fedőlakkal jobban, gondolom a matt színnel van gondom, mert nem szeretem a matt lakkokat.

    ReplyDelete
  8. Hűűűű, ez nagyon szépséges. :)

    ReplyDelete
  9. Azt hiszem, elvesztem. Eddig egyik sem győzött meg, de ez most nagyon *.*

    ReplyDelete
  10. Gondolom mindent felvásároltak már a Nailland-nál :D nagyon szép szín, az a "kell" kategória :)

    ReplyDelete
  11. Milyen gyönyörű, picit olyan galaxisos *-* de teljesen elveszek benne! Nekem így matton tetszik igazán, bár azért egy átlátszó fedőlakkal is lehet megnézném :3

    ReplyDelete
  12. Nagyon szépséges ez a lakk! :)

    ReplyDelete
  13. Megaera: Ne is mondd! Nagyon rossz volt lemosni. :D

    Mazsola Világ: Élőben még ennél is szebb!

    adrii: Nekem sem tetszik a lila minden árnyalata, de ez isteni.

    Zsozsó Sakklakk: Haha! Nekem a fekete nem tetszik, és még csak a kéket fogom beszerezni, de engem is beszippantott. :D

    Moon Angel: Haha! Nem csodálom.

    barbi: Nagyon remélem, hogy mikor megyek újra, akkor lesz az, amit szeretnék. :)

    Azrail: Én nekem egy pillanatig sem volt kérdés, hogy jó-e, majd lehet, ha begyűjtöm mindegyiket, amelyek kellettek, akkor csinálok egy közös fedőlakkos bejegyzést. :)

    Ninijam: Igen! :)

    djkaty: Nem csodálom! *-*

    Elíz: Élőben sokkkal szebb! :)

    T. Andi: ÁÁÁÁ, van még mit. :D

    Dii: Tényleg galaxisos. :)

    Thimmyke: Igen! :)

    ReplyDelete